Túl színes lett a köztéri pad Mosonmagyaróváron, a homofób vállalkozó visszafestette barnára

2021.09.25. 11:25

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt felújított egy köztéri padot, aminek tragikomikus következményei lettek a nyugat-magyarországi városban – tájékoztat róla Facebook-oldalán a párt. 

E szerint szeptember 18-án délután kétfarkúak a mosonmagyaróvári vasútállomáson egy padot újítottak fel. Közterületen állt, ezért úgy gondolták, hogy az önkormányzat nem foglalkozik a közepesen használt, kopottas ülőalkalmatossággal, amelynek a lécei mozogtak, a dübeleknél szálkák álltak ki ,illetve az öntöttvas lábakat kikezdte a rozsda. A MKKP emberei előbb simára csiszolták a fa részeket, a csavarokat megpróbálták meghúzni, a rozsdát pedig lekaparták. Mindezek után a pad lábait kékre fújták, a léceket pedig négyszín-elméletnek megfelelően kifestették.

Jól éreztük magunkat, azt gondoltuk hasznos dolgot csináltunk...

– foglalják össze a Facebook-posztban.

Az igazán érdekes történések csak ezek után vették kezdetüket, amikor a felújítás végeztével megjelent egy helyi vállalkozó, aki közölte, hogy ezt a padot ő állította ide réges-régen és azonnal fessék le barnára, mert „mi itt nem szeretjük a színeset”. A párt aktivistái elmondták a férfinek, hogy nem tudták, hogy a pad magántulajdon, mivel közterületen áll, de ha már így alakult, nem jobb így felújítva. A vállalkozó erre úgy reagált, hogy nem maradhat így,

nem ülne rá senki, itt nincsenek buzik.

A kétfarkúak a röhögést, és a dühöt elnyomva próbálták meggyőzni a férfit, hogy EZ a négy szín nem AZ a szivárvány, azonban hiába. 

Abban egyeztünk meg, hogy hétfőn visszatérünk a dologra. Átgondoljuk nyugodtan, ha végképp nem maradhat így, segítek az elszállításban, átfestésben, ha más nem stencilekkel fújunk rá vicces állatokat. Harmadnap hívtam a vállalkozót, de kiderült hogy a padot átfestették már barnára

– olvasható a párt Facebook-bejegyzésében, amely szerint annyira sikeres a kormány gyűlöletkampánya, hogy valakinek elég meglátni pár színt, és rögtön ráébred, mennyire zavarják őt a melegek.