18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Nemi erőszakra kényszerítés és emberkereskedelem a 22 éves férfi bűnlajstromán

2021.09.27. 21:38

Emberkereskedelem bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy 22 éves salgótarjáni férfival szemben – olvasható az ügyészségi honlapon.

A férfi 2018 és 2020 között kiszolgáltatott helyzetű embereket vett rá arra, hogy dorogházi birtokán dolgozzanak, ház körüli munkák, valamint építőipari munkavégzés ellátása címén, azt ígérve, hogy munkájukért fizetést, szállást és élelmezést kapnak. Nemcsak toborozta az embereket, volt, hogy 70 000 forintért vásárolt meg egy ismeretlenül maradt személytől egy gondnokság alatt álló férfit, akit szintén dolgoztatott.

A salgótarjáni férfi a sértetteket embertelen körülmények között tartotta: a nyári konyhában, vagy az udvaron álló működésképtelen gépkocsiban szállásolta el őket, élelmet alig kaptak, illetve a házban található fürdőszobát és az illemhelyet sem használhatták. A birtokot csak a vádlott engedélyével hagyhatták el, és amikor ezt valaki megszegte, a vádlott hátrakötözött kezekkel, lánccal kikötötte őt.

Amikor a férfi bedrogozva nem tudott aludni, arra kényszerítette az egyik fogvatartottat, hogy éjszakázzon vele. Főként férfiakat dolgoztatott, de egy nőt is rávett arra, hogy költözzön a birtokra, őt érkezését követően utasítására megerőszakolta az egyik dolgozó, majd egy másikat is arra kényszerített, hogy közösüljön vele.

Az ügyészség tájékoztatása szerint mindezek mellé a vádlott az általa dolgoztatott sértettek nevére gépjárműveket vásárolt, hogy ne kelljen tulajdonszerzési illetéket fizetnie.

A sértettek egy része végül meg tudott szökni, ezt követően indult el büntetőeljárás a férfi ellen, akit a Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntettével, nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, személyi szabadság megsértésével és közokirat-hamisítással vádol.

A főügyészség a Balassagyarmati Törvényszékre benyújtott vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, vagyonelkobzás alkalmazására, valamint arra tett indítványt, hogy a letartóztatásban lévő vádlott 477 490 forint bűnügyi költséget is fizessen meg – írta a hatóság.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport