Szlávik János: Ezt a tudósok sem merik kijelenteni, de megvan, kik lehetnek évekig védettek

2021.09.27. 16:11 Módosítva: 2021.09.27. 16:54

Egyre többen kerülnek kórházba, és sok köztük az olyan, aki nincs beoltva. Vannak olyan fertőzöttek is, akik már felvették az oltást, náluk azonban nagyon gyenge tünetekkel vagy tünetek nélkül zajlik a betegség − mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 reggeli műsorában. A főorvos kiemelte, hogy nagyon kicsi annak az esélye, hogy egy oltott ember súlyosan megbetegedjen a koronavírus miatt.

A szakember elmondta, hogy a tudósok sem merik kijelenti, de

a legnagyobb védelmet azok az emberek élvezik, akik már átestek a betegségen és be is vannak oltva a fertőzés ellen. Ők akár több évig is védettek lehetnek a betegséggel szemben.

A szakember elmondta, hogy nem szeret jósolni, úgyhogy nem tudja, mire lehet számítani a negyedik hullámnál, azonban kiemelte, hogy például Angliában rengeteg új eset van, miközben az ország nagy része már védett a fertőzés ellen. Kiemelte azonban, hogy nincs annyi beteg a kórházakban.

Szlávik János elmondta, hogy az oltatlanok felét nem tudják meggyőzni arról, hogy vegyék fel a vakcinát, mert annyira makacsak. A másik ötven százalékot nem érjük el − mondta, majd hozzátette: rájuk vonatkozik, hogy ki kell menni a védőnőknek, hallgatóknak, és tájékoztatni őket, miért szükséges a koronavírus elleni védőoltás felvétele.

A szakember szerint azok az emberek, akik nem az oltás mellett döntenek, csak egy hírportált olvasnak, ami olyan álhíreket terjeszt, hogy az oltás fémet tartalmaz vagy chipet ültetnek vele az emberek szervezetébe.

Elismerem, elolvastam egy ilyet, és utánamentem. Döbbenet volt. India egyik államában legyőzték a koronavírust egy féregirtó segítségével − ez volt a hír. Utánajártam, a valóság az volt, hogy a védőoltások segítségével győzték le a fertőzést

− mesélte tapasztalatait Szlávik János, aki szerint a legtöbben nem néznek utána az ilyen híreknek, csak elhiszik, amit írnak.