Nézőpont: az előválasztás alatt sem lett népszerűbb az ellenzék

D MTI20210916025
2021.09.29. 10:41

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint az ellenzéki előválasztás, illetve a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony! aláírásgyűjtés nem eredményezett érdemi változást a pártok népszerűségi versenyében. Szeptemberben csak a hibahatáron belül változott a két politikai tábor közötti különbség. A Fidesznek kedvező minimális elmozdulás Gyurcsány Ferenc nevével hozható összefüggésbe.

Az előválasztási küzdelem a jelöltek kiválasztásán túl egy átfogó mozgósító kampány is a baloldal és különösen annak egyesülése mellett. Az elemzés kiemeli: a 600 ezer főt meghaladó résztvevői létszám a baloldali szavazótábornak alig több mint negyede, az ő mozgósításuk azonban fontos az ellenzék megszervezése szempontjából.

A Fidesz az előválasztásra hasonló mozgósító kampánnyal válaszolt. A Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely személyét középpontba állító kormányoldali petíció még jobban is teljesített, könnyebb volt a résztvevőket megnyerni vele.

A két mozgósító kampány összességében hatásában kiegyenlítette egymást, mindkét szavazótábor elszántabbá vált, de a két szavazótábor közötti versenyhelyzet nem változott.

A részvételüket biztosra ígérő szavazók pártpreferenciája alapján „most vasárnap” a Fidesz 53, az egyesült baloldal a szavazatok 45 százalékát szerezné meg. Mindez a mostani kormánypárt további kényelmes kormányzását tenné lehetővé, mintegy 120 mandátumtöbbséggel.

A két nagy politikai tábor között 7 százaléknyi olyan szavazó is megtalálható, akik nem rendelkeznek egyértelmű preferenciával. Konkrét pártnevet csak kevesebb mint harmaduk (2 százalék) jelölt meg preferenciaként. Ez a felmérés készítői szerint a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt aktuális gyengeségét is mutatja.

partpref szept.png
Fotó: Nézőpont Intézet

A Fidesz előnye július óta növekszik, de csak hibahatáron belül. A Gyurcsány Ferenc személyét középpontba állító kormánypárti kampány politikailag működik, a Fidesz-tábort egyben tartja, számarányát enyhén még növeli is, miközben a baloldalon a volt kormányfő személye továbbra is megosztó kérdés maradt.

A Nézőpont Intézet korábbi számai mutatták, hogy a kormánykritikusok harmada is a volt kormányfő távozását kívánja.

(Borítókép: Az egyik Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! aláírásgyűjtő pontnál Pécsett, a Csontváry úton 2021. szeptember 16-án. Fotó: Kiss Dániel / MTI)