Itt járt az EP küldöttsége, Varga Judit boszorkányüldözésről beszélt nekik

2021.09.30. 20:13

Varga Judit igazságügyi miniszter egyértelművé tette az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának küldöttsége számára, hogy Magyarország szabad, független ország, és a bizottságnak semmiféle hatalma nincs felette. Erről a miniszter számolt be a Budapesten tartózkodó küldöttséggel folytatott egyórás megbeszélést követően. 

Varga Judit szerint a jogállami viták értékekről, nem pedig a jog betartásáról szólnak.

Ezekre csak politikai válaszokat lehet adni. A 7. cikkelyes eljárás is erről szólt, most pedig az európai baloldali többség nem hagyja, hogy a magyarok megvédjék a gyerekeiket, mondta a tárcavezető, az MTI tudósítása szerint.

Kapcsolódó

Uniós pénz nélkül indítja el a helyreállítási programot a kormány

A kormány szerint az Európai Bizottság abszurd követelésekkel állt elő.

Jelezte: azt is tisztázta a küldöttséggel, hogy a 7. cikkelyes eljárás jelen szakaszában az EP-nek semmi dolga. Most az EU Tanácsa előtt van az ügy. Úgy fogalmazott: „ez egy politikai boszorkányüldözés, (...) ahol a vádirat megegyezik az ítélettel”. Varga felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-ban az emberi méltóság, szabadság és demokrácia alapvető érték, a magyar kormány pedig csak a magyar nép demokratikus döntésének akar megfelelni. 

Az EU helyreállítási alapjával kapcsolatban a miniszter hangoztatta: „nem fogunk engedni a zsarolásnak”. Szerinte „a nonszenszek nonszensze”, hogy értékvitához próbálják kötni a kifizetéseket, ráadásul egy közös hitelfelvétel után lehet olyan ország, amelyik nem jut hozzá a pénzhez.