Karácsony Gergely: Nem akarok őszödi beszéddel kezdeni miniszterelnökként

BP-7477
2021.09.30. 22:38
Karácsony Gergely, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP közös miniszterelnök-jelöltje beszélt az előválasztás eddigi fejleményeiről, a küszöbön álló második fordulóról, valamint a lehetséges kormányalakításról is.

Karácsony Gergely azzal kezdte a Partizánnak adott nyilatkozatát, hogy óriási siker az ellenzéknek az előválasztás.

Azok a jelöltek, akik kapcsán súlyos erkölcsi problémák merültek fel, őket a rendszer kirostálta. Ez nagyon pozitív. A kampányt nagy ellenszélben csináltam végig. A Fidesz engem jelölt ki fő riválisának, nem volt könnyű kampány. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy Budapesten sikeres voltam.

Budapest főpolgármestere kockás papírjára 30 százalékot írt rá, a szavazatok ekkora arányát szerette volna megszerezni az előválasztáson előzetesen. Dobrev Klára ígéreteit kritizálta, azt mondta, ha valaki miniszterelnök szeretne lenni, akkor nem mondhat olyat, hogy Polt Pétert börtönbe küldi, emeli a pedagógusok bérét, vagy csakhamar bevezeti az eurót, mert ezek irreális dolgok. 

Volt, aki nem úgy készült, mintha tényleg kormányfő akarna lenni. Én nem akarok őszödi beszéddel kezdeni miniszterelnökként. Olyan dolgokat mondok, amikről úgy gondolom, hogy meg tudom csinálni

– folytatta a főpolgármester.

Márki-Zay korábban pont ennek az ellenkezőjét mondta, ez pedig azért fontos, mert egyikük jó eséllyel vissza fog lépni a másik javára a második fordulóban Dobrev Klára legyőzése érdekében. Szerinte az ő visszalépése nem biztos, hogy segítené Márki-Zayt, mert az ő szavazói másodlagosan Dobrev Klárát támogatnák, nem Hódmezővásárhely polgármesterét.

Ha én leszek a miniszterelnök, Márki-Zay lesz az elszámoltatási atyaúristen

– ezt arra mondta, hogy a Spirit FM-ben Márki-Zay ezt jelölte meg egyik feltételeként, hogy visszalép Karácsony javára a második fordulóban. A második az euró bevezetése volt, erről a politikus úgy vélekedett, támogatja, de kérdéses, mekkora költségvetési hiányt örökölnek, és kell-e megszorító csomagot összerakni. A harmadik követelés az alaptörvény közjogi érvénytelenítése volt, erről Karácsony azt rögzítette, ő sem esküdne fel rá, nem tartja legitimnek.

Végezetül az euró bevezetésével kapcsolatban úgy fogalmazott: elkötelezett mellette, de az időpontját nem tudja, előbb a hatalmas költségvetési hiánnyal kell megküzdeni.

Az előválasztás eredményeit percről percre követjük az Indexen, kattintson ide a legfrissebb hírekért.

(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)