Szijjártó: a migrációs politika nemzeti hatáskörbe tartozik

2021.10.04. 18:07

A migrációs és menekültpolitikának szigorúan nemzeti hatáskörben kell maradnia, a világ országainak pedig kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk az eltérő álláspontokat a bevándorlás kérdésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülésén Genfben.

Magyarország nem kíván semennyit sem feladni nemzeti kompetenciájából a migrációs és menekültpolitikát illetően, azonban konstruktív párbeszédre törekszik a nemzetközi partnerekkel 

– hangsúlyozta a tárca szerint a külügyminiszter.

A közlemény alapján kiemelte, hogy a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca nyomán újabb bevándorlási hullámokra kell készülni, és ezek a koronavírus-járvány idején nemcsak biztonsági, hanem egészségügyi kockázatokat is jelentenek.

Mint mondta, az emberek Európában jól emlékeznek a 2015-ös válságra, amikor milliók érkeztek a kontinensre, így Magyarország határait is mintegy 400 ezren lépték át illegálisan.Hozzátette:

Nyugat-Európában a társadalmi integrációs projektek teljes kudarcot vallottak, több helyen párhuzamos társadalmak jöttek létre.

Az MTI tudósítása szerint Szijjártó Péter beszámolt arról is az ENSZ ülésén, hogy a magyar kormány álláspontja két pilléren nyugszik. Egyrészt a nemzetközi jog teljes körű tiszteletén, másrészt azon az alapelven, miszerint a segítséget kell oda vinni, ahol arra szükség van, és nem a bajt kell idehozni.

A nemzetközi jog világosan fogalmaz: ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni. Ahhoz azonban nincs joga, hogy békés, biztonságos országokon átkelve maga válassza ki az úti célját. Nem adunk menedékjogot annak, aki megsérti a határainkat bármelyik irányból – hangsúlyozta.

A miniszter szerint ahelyett, hogy otthonuk elhagyására bátorítják az embereket, a helyben maradást kellene támogatni, ott megfelelő körülményeket teremtve. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Magyarország már nagyjából 250 ezer közel-keleti és afrikai kereszténynek segített abban, hogy ne kelljen elhagynia a lakóhelyét. Mintegy 70 millió dollárból házakat, iskolákat, templomokat építettek újra a Hungary Helps program keretében.

Végezetül leszögezte, Magyarország tiszteletben tartja, hogy bizonyos államok támogatják a bevándorlást, és hajlandók több migránst befogadni, de cserébe elvárja, hogy ne akarják rákényszeríteni mások az álláspontjukat.