Nem tudok megállni, mert jönnek mögöttem - mondta a többség, amikor segíteni kellett volna egy ájult embernek

2021.10.04. 13:47

Elgondolkodtató esetről számolnak be a mentősök a Facebook-oldalukon, ahol elmondják, hogy többen is jeleztek nekik egy bajbajutottat, ám megállni már egyikük sem akart. 

Az Országos Mentőszolgálat a közösségi média bejegyzésében kifejti, hogy több sofőr is bejelentette a Veszprémi Mentésirányításnak hétvégén, hogy Hajmáskéren, a benzinkúttól nagyjából 200 méterre, egy feltehetően eszméletlen alak fekszik az út szélén.

Azonban

a mentésirányítók hiába kérlelték a bejelentőket, hogy álljanak félre és vizsgálják meg a beteget, erre egyikük sem volt hajlandó.

Megállás helyette számos kifogás érkezett, sokan még azt is közölték, hogy ők szívességet tettek a bejelentéssel.

“Nem tudok megállni, mert jönnek mögöttem! Én miért mennék oda? Örüljenek neki, hogy szóltam! 

– mondták a mentésirányítóknak a bejelentők. Miközben a diszpécser kérlelte a telefonálókat természetesen indult a segítség, plusz egy mentős a SzívCity applikáción is riasztást adott le a környékbeli elsősegélynyújtóknak, és a benzinkutat is megpróbálta elérni telefonon. 

Az esetkocsi perceken belül helyszínre ért, és végül arról tájékoztatta az irányítást, hogy egy fóliába tekert drótháló hevert csak az út szélén, ami csupán hasonlított egy földön fekvő alakra.