Felfüggesztett fogházat kapott egy hajdúbagosi férfi, aki levágta a lábáról a nyomkövetőt

2021.10.05. 14:10

Fogolyszökés kísérlete miatt egy év, három évre felfüggesztett fogházra ítélt a Debreceni Járásbíróság egy 47 éves hajdúbagosi férfit, akit európai elfogatóparancs alapján vettek őrizetbe Magyarországon – adta hírül az MTI. A bíróság tárgyalás nélkül hozta meg a büntetővégzést.

A vádlott ellen egy német bíróság adott ki tavaly januárban európai elfogatóparancsot, amelynek alapján a magyar hatóság idén június 10-én elfogta és őrizetbe vette.

A Fővárosi Törvényszék június 11-én elrendelte a vádlott ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét azzal, hogy az akkor szűnik meg, ha az elrendeléstől számított negyven napon belül az európai elfogatóparancs nem érkezik meg. A bűnügyi felügyelet betartását mozgást követő technikai eszközzel rendelték el, azzal, hogy a vádlott engedély nélkül Hajdú-Bihar megyét nem hagyhatja el.

A vádlott félt attól, hogy Németországba szállítják, ahol börtönbe kerül, ezért a mozgáskövetőt levágta a lábáról. A korábbi munkahelyén, egy építkezésen rejtőzött el, ahol aztán a rendőrök elfogták.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport