Dobrev Klára: Nem taktikázással, hanem az emberekkel kell foglalkozni

BP-7467
2021.10.07. 15:56
Az tudja legyőzni Orbán Viktort, aki a legkeményebben dolgozik érte – közölte Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán azután, hogy a Momentum bejelentette, Márki-Zay Pétert támogatják a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában.

Dobrev Klára azt írta a Facebook-oldalán, a kemény munkában hisz, ezért járja megállás nélkül az országot, és ezért visz magával megoldást.

Mert nem taktikázással, hanem az emberekkel kell foglalkozni. Hiszen a politika rólatok szól

– szögezte le a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje.

Azt is írta, meggyőződése, hogy 2022-ben nem lesz elég győzni, kormányozni is tudni kell.

A győzelem kormányváltás, a kormányzás rendszerváltás lesz. Le kell bontanunk a kétharmados törvényeket, el kell számoltatnunk a fideszes bűnözőket és be kell bizonyítanunk, hogy lehet ezt az országot határozottsággal, szívvel és szakértelemmel kormányozni. Ez most a történelmi küldetésünk. És én készen állok erre a feladatra

– fejtette ki Dobrev Klára.

Hétfőn a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöki rendezvényén kifejtette: nem lehet győzni és megszólítani az embereket csak a fővárosból vagy csak kisvárosokból, minden, demokratikus Magyarországot akaró emberre szükség van.

Dobrev Klára arról is beszélt: lehet vitatkozni, néha veszekedni, ahogy a legjobb családban is szokás, de megalázni egymást és karaktergyilkos kampányt folytatni a másik ellen nem szabad. Hangsúlyozta: az ellenzéknek együtt kell legyőznie Orbán Viktort.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Orosz Anna, a Momentum alelnöke csütörtökön jelentette be, hogy pártjuk Márki-Zay Pétert támogatja a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában. A Momentum és a hódmezővásárhelyi polgármester szerint is Dobrev Klárának van a legkevesebb esélye Orbán Viktor ellen.

Az Index kérdésére Fekete-Győr András elmondta, ha mégis a DK miniszterelnök-jelöltje nyerne az előválasztás második fordulójában, támogatni fogják a választási kampányban. Ezt Márki-Zay Péter is megígérte.

Hosszas, sikertelen egyeztetések után Karácsony Gergely szerdai sajtótájékoztatóján közölte, külön indulnak neki a második fordulónak Márki-Zay Péterrel. „Nem visszalépek, hanem előre” – szögezte le a főpolgármester. Azt mondta: hatalomtechnikai játszmák miatt nem lép vissza.

(Borítókép: Dobrev Klára 2021. szeptember 24-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)