Januárban emelkedik az ápolók és a kulturális dolgozók bére

2021.10.08. 21:44

Újabb 21 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése januárban − közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken, megerősítve ezzel Orbán Viktor péntek reggeli bejelentését. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kormány továbbra is elkötelezett abban, hogy 2022-ig jelentős mértékben növelje az egészségügyi szakdolgozók jövedelmét.

Az elmúlt években a közszférában nagymértékben nőttek az átlagkeresetek, és az egészségügy volt az első olyan terület, ahol 2010 után béremeléseket hajtott végre a kabinet − olvasható a közleményben. Hozzáteszik: 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszer annyit fog keresni, mint a béremelési program előtt.

A pénteken bejelentett ápolói béremelés, a 2019-ben megkezdett béremelési program utolsó lépcsőjének eredményeként jövő januárban az egészségügyi dolgozók átlagban 21 százalékkal keresnek majd többet, mint idén. A béremelési programmal a szakdolgozói alapbérek összesen 72 százalékkal nőnek a 2018-as illetménybázishoz viszonyítva.

Mint írják, az ápolói béremelési program az eredeti négylépcsős ütemterv szerint zajlik, amely 2019-ben indult el. A januári béremelés a 2018-as illetményalaphoz képest 30 százalékos növekedést jelent.

Az első nyolcszázalékos béremelés 2019. július 1-jén volt, amikor a területi és iskolavédőnők is bekerültek a szakdolgozói bértábla alá, és már ők is nagyobb fizetést kaptak. Tavaly két lépcsőben nőtt tovább az egészségügyi szakdolgozók alapbére: január 1-jén 14 százalékos, míg november 1-jén újabb 20 százalékos alapbéremelés történt.

A közlemény szerint a béremelés több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, akik állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátási intézményben, vagy az alapellátásban dolgoznak, tehát például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál.

Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárd, 2020-ban 82 milliárd forintot fordított a kormány − írja az Emmi.

A minisztérium arról is beszámolt, hogy január 1-jétől húsz százalékkal emelik a kulturális szektorban dolgozók bérét.

A jövőre életbe lépő béremelés célja, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást és támogassa a kulturális szférában dolgozók pályán tartását

− közölték. Az Emmi szerint ez segít a fiataloknak, hogy olyan hivatást találjanak a kultúra különböző területein, melyek nemcsak munkahelyet, de célt, elhivatottságot is adnak a kezükbe.