Hiller István elárulta, kit támogat a második fordulóban

2021.10.09. 21:27

Bár név szerint nem nevezte meg, Hiller István szocialista képviselő nyilvánvalóvá tette, melyik miniszterelnök-jelöltet támogatja az előválasztás második fordulójában. Ahogy fogalmazott:

baloldali ember vagyok, egy magyar szociáldemokrata. Az én választókerületemben (ahol egyébként teljesen kulturált és korrekt versengés zajlott) több párt, így a DK is támogatott. Segítettek, aláírást gyűjtöttek, részt vettek az előválasztás lebonyolításában. Én 84 százalékot szereztem. Márki-Zay mozgalma az ellenfél jelöltjét támogatta. Az én döntésem ebből a szempontból világos.

Az MSZP döntéséről, miszerint a második fordulóban egyik jelöltet sem támogatják hivatalosan, Hiller István egyetértően reagált. A Népszavának elmondta, hogy helyesnek tartja az elnökség döntését, és hozzátette: senkinek se legyen kétsége, hogy az előválasztáson megválasztott közös miniszterelnök-jelöltet támogatni fogják.

Szombaton Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke elmondta, hogy pártját semennyire nem vonták be abba a folyamatba, amelynek végén Karácsony Gergely főpolgármester úgy döntött, hogy visszalép Márki-Zay Péter javára az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Ahogy fogalmazott, nehezen fogadta, és nem is örül Karácsony Gergely visszalépésének, de a második fordulóra tovább mozgósítanak. Hozzátette, hogy a főpolgármester csupán a döntésről értesítette őket.

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának első helyezettje Dobrev Klára lett, őt Karácsony Gergely, majd a harmadik helyen Márki-Zay Péter követte. Azzal az indokkal, hogy szerintük Orbán Viktor ellen Dobrev Klárának van a legkisebb esélye, a két másik jelölt együtt akart indulni. Ehhez az Országos Előválasztási Bizottság nem járult hozzá.

A későbbi egyeztetéseken a két jelölt nem tudott megállapodni. Végül Karácsony Gergely bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől, így a második fordulóban csak Dobrev Klára és Márki-Zay Péter fog részt venni.