Márki-Zay Péter fél, hogy a Fidesz meghekkeli az előválasztást

2021.10.10. 12:24

Ahogy az Index is beszámolt róla, vasárnap reggel elrajtolt az ellenzéki előválasztás második fordulója, amelyben a mostanáig állva maradt két miniszterelnök-jelöltre, Dobrev Klárára és Márki-Zay Péterre szavazhatunk.

Ennek apropóján jelentkezett a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje vasárnap délelőtt hivatalos közösségi oldalán egy videóban. Márki-Zay Péter túl a kötelező körökön túl – hogy neki kedvező módon legyen magas a részvétel, így aki csak tud, menjen el szavazni, és vigyen el magával még egy, kettő, sok embert – érdemi információként említette, hogy

egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlanak fel azoknak, akik szervezett választási csalást tárnak föl.

A videóban a Mindenki Magyarországa Mozgalom ellenzéki miniszterelnök-jelöltje egész pontosan úgy fogalmazott, nem zárható ki, hogy ezúttal, a második forduló alatt Dobrev Klára mellett a Fidesz is mozgósítani fog. Ezért a választási csalás leleplezéséért jutalom illeti majd azokat, akik adott esetben a választás meghekkelésére irányuló fideszes hátsó szándékot tudnak bizonyítani.

A bejelentés amennyire karcos, annyira azért nem új keletű. Márki-Zay Péter már mozgalma október 3-i nagygyűlésén ígéretet tett arra, hogy meg fogják keresni a választási csalások kitervelőit, és egymillió forint nyomravezetői díjat kap az, aki segít felderíteni ezeknek a csalásoknak a kiagyalóit.

Hódmezővásárhely polgármestere egyébként tavaly márciusban egy ferencvárosi fórumon vetette föl először nyilvánosan az ötletet, hogy mozgalma egymillió forint jutalmat ad annak, aki választási csalást leplez le. A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője szerint ez elég nagy összeg ahhoz, hogy a választónak ne érje meg a szavazatát pár ezer forintért eladni, inkább dokumentálja alaposan és jelentse a csalási kísérletet.

A DK-nak nem kenyere a lejáratás

A DK azóta közleményben reagált Márki-Zay Péter vasárnap délelőtti nyilatkozatára, amelyben azt írja a párt: „nincs kétségünk afelől, hogy ahol valaki egymillió forintot ajánl fel egy lejáratókampány részeként a bizonyítékért, ott akadnak majd olyan tisztességtelen emberek, akik akár ennek a töredékéért is vállalni fogják, hogy lejárassák az előválasztás legesélyesebb jelöltjét. Ezért nem szabad ilyet csinálni. Mi a DK-ban a tisztességes versenyben hiszünk, a lejáratás nem kenyerünk. Orbán az ellenfelünk, akit le kell győzni – minden ellenzéki a szövetségesünk, akivel együtt kell működni. Ez vezet minket.”

Hamarosan kezdődik a Márki-Zay-kampány

Ahogy korábban az ellenzéki polgármester a kollégájának megígérte, Márki-Zay Péter hétfő délelőtt 9.45-kor fogja leadni szavazatát Szegeden a Kárász utcában, Botka László társaságában. Addig is vasárnap délután 3-kor a budapesti Madách téren Márki-Zay Péter jelenlegi és Karácsony Gergely volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt közös kampánynyitó rendezvényt tartanak.

A rendezvényen a hivatalos program szerint felszólal többek között:

  • Király Júlia közgazdász, egyetemi tanár, a Nemzeti Bank volt alelnöke;
  • Szél Bernadett országgyűlési képviselő;
  • Hadházy Ákos országgyűlési képviselő;
  • Karácsony Gergely főpolgármester;
  • Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt. 

Az Index is a helyszínen lesz, és beszámol a kampánynyitó rendezvényen elhangzottakról. Kövesse velünk az eseményeket!