Fekete-Győr András nem tűnik el, rendszerváltásra készül

2021.10.11. 07:10

Fekete-Győr András öt és fél év után lemondott a Momentum elnöki pozíciójáról, ám jelezte, ez nem azt jelenti, hogy teljesen hátat fordítana a pártnak.

A politikus a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulójában az utolsó helyen végzett, amit követően bizalmi szavazást kért a Momentum küldöttgyűlésétől, amely úgy döntött, új vezetés kell a választási kampányban. Fekete-Győr András ezért lemondott tisztségéről.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Momentum alapítójaként és egyik vezető politikusaként ne venném ki a részemet abból a munkából, ami előttünk áll: kormányváltás, rendszerváltás, korszakváltás

– írja Facebook-oldalán a 32 éves politikus, hozzátéve, hogy reményei szerint a centrista középpárt áprilistól ott lesz a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban is.

Fekete-Győr András emellett abban is biztos, hogy a Momentum következő elnöke és vezetése még erősebbé teszi a pártot, és ebben minden segítséget megad.