Jó állapotú, már nem használt téli ruhák felajánlását kéri rászorulóknak egy szegedi alapítvány

2021.10.11. 20:57

Meleg cipőkkel és csizmákkal várja a rászorulókat és a felajánlókat a szegedi Centerke Adományozó Központ. A legszegényebb, legrászorultabb emberek egyre többször keresnek a ruhák és a cipők mellett zoknikat, harisnyát, valamint alsóneműt is, a cipő és ruha támogatásokra pedig az ország egyre több területéről van igény – derült ki a Mátrix Közhasznú Alapítvány szerkesztőségünknek eljuttatott közleményből. 

A közlemény a réteges öltözködés fontosságára is felhívja a figyelmet, amely nem csak a fedél nélküliek, hanem a fűtetlen helyiségekben élők kihűlését is megelőzheti. 

A Mátrix Közhasznú Alapítvány fontosnak tartja azt is, hogy az adományt kérők mellett az adományokat felajánlók is rendszeresen megjelenjenek csomagjaikkal az adományozó központba, ezért minden segíteni szándékozót arra kér, hogy ajánljanak fel már nem használt, de még jó állapotú téli ruhákat a rászorulók számára – írják. 

A közleményben megjegyzik, hogy a Centerke Adományozó Központba betérők anyagi helyzettől függetlenül választhatnak maguknak ingyenesen a használt ruhákból és cipőkből, saját használatra. Az érdeklődőket kedden és pénteken 10 és 16 óra között várják a szervezők.