18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Kezdődik a gyermekét meggyilkoló magyar anya pere Olaszországban

2021.10.12. 07:34

Olaszországban a héten megkezdődik annak a B. Katalinnak a pere, akit a hatóságok azzal vádolnak, hogy szeptember végén meggyilkolta kétéves gyermekét, majd láthatóan zavarodottan a kasszaszalagra tette a holttestét Città della Pievében, egy Lidl szupermarketben. 

Bors szerint a hatóságok még továbbra is keresik a gyilkossághoz használt kést.  

Eközben megszólalt a gyanúsított édesanyja is.

Megölte az unokámat, látni sem akarom már ebben az életben

– mondta az idős asszony, hozzátéve: már csak az érdekli, hogy a gyermeket tisztességesen eltemessék, de az apja nem veszi fel a telefont, hogy erről beszélhessenek.

Az idős asszony ezenfelül azt állította, hogy B. Katalin többször is elvette vagy elkérte a nyugdíját, a budapesti lakását pedig átírta ugyanis a nagyobbik fia nevére, de a haszonélvezeti jogot megtartotta, és most 110 ezer forintért adja ki.

Ha az olasz bíróság elítélni, akkor a magyar államnak lehetőség lesz a nő kiadatását kérni, annak érdekében, hogy Magyarországon ülje le a büntetést. Édesanyja ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem szeretné, ha így történne. A lánya „maradjon csak Olaszországban”, ő nem fogja támogatni – közölte.

Szakértők szerint a tragédia megelőzhető lett volna.