Hatott a tiltakozás, mégsem kell szakképesítés a lángossütéshez

P  1918
2021.10.12. 08:10
A szakma felháborodása nyomán a szaktárca módosítani fogja az eredeti rendeletet.

A szakmai szervezetek nyomására meghátrálni látszik az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és változtatni fognak a komoly bírálatokat kiváltó eredeti rendeleten. A szeptembertől hatályos intézkedés szerint ugyanis már nem elegendő, hogy egy szakképesítéssel rendelkező szakács vagy cukrász felügyelje a többiek munkáját, mindenkinek szükséges a képesítés, aki ételt, italt vagy cukrászati terméket készít. 

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy például az ételek előkészítésénél, a hús panírozásnál vagy a krumpli sütésénél is kell a papír a képesítésről, nem beszélve – mondjuk – a fagylaltfőzésről. Korábban elegendő volt, ha egy műszakban csak egy szakképzettséggel rendelkező irányította a többieket, akik végzettséget igazoló papír nélkül is dolgozhattak a konyhán.

A hideg és meleg ételek, illetve italok kiszolgálása továbbra is végezhető képesítés nélkül, de szakember felügyelete szükséges hozzá.

A felháborodás miatt a tárca most azt közölte, hogy kezdeményezi a képesítési követelmények rendeletének módosítását. Azt írták, hogy a rendelet több alkalommal történt egyeztetést követően, a gazdasági érdekképviseletek, kamarák és szövetségek javaslatára jött létre. Viszont most elismerik: „Az elmúlt időszakban érkezett

piaci visszajelzéseket figyelembe véve azonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a szabályozás módosítását.

A módosítás lényege, hogy a jövőben ne legyen kötelező valamennyi munkavállaló szakképesítése. A javaslat részleteiről a tárca tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.”

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)