Szabina
-2 °C
15 °C
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Galambos Lajos halálos fenyegetést kapott

2021.10.13. 13:31

Mint korábban megírtuk, Galambos Lajost első fokon a bíróság közműcsalás miatt 2 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A bírósági eljárás hét évig tartott. A tárgyaláson az előadóművész nem jelent meg, ítélethirdetéskor a nagymamája sírjánál keresett lelki vigaszt.

A bírósági eljárás, többek között a 124 börtönben töltött nap a családját is megviselte. Felesége, akit felmentett a közműcsalási ügyben a bíróság, már egy ideje elköltözött tőle, néhány napja pedig a zenész bejelentette, hogy hét év után megválnak egymástól. Azóta a több száz milliós vagyonukat is elosztották egymás között.

A zenésznek a Központi Nyomozó Főügyészség szerint szélhámosok Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozva ajánlották fel még eljárás közben, hogy kétszázmillió forint ellenében kedvező irányba befolyásolják a bírósági ügyben az ítéletet. Galambos Lajos azonban nem dőlt be a szélhámosoknak, és értesítette a hatóságokat. Bepoloskázták, majd egy találkozót követően a rendőrök lecsaptak rájuk, így a bűnbanda lebukott.

Galambos Lajos a Blikknek elmondta, hogy egyáltalán nem érzi magát biztonságban most, hogy szabadultak az elkövetők, főleg annak fényében, hogy nemrég fenyegető üzeneteket is kapott az ügyvédjével együtt.

Már egyeztettem a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, amellyel korábban a nyomozás során is együttműködtem, és kértem egy személyes találkozót. Felvetődött a lehetősége annak, hogy jogosult vagyok a tanúvédelmi programra, amely azt jelenti, hogy folyamatosan vigyáznak rám a nyomozók. Elgondolkoztam azon, hogy igénybe veszem. Akkor a gyerekeimmel egyeztettem, de azt mondták, nem érzik úgy, hogy erre szükség lenne. Ők Budapesten élnek, a védelem pedig csak rám vonatkozna, így akkor úgy határoztam, nem kell. Most, hogy tudom, szabadlábon van a zsarolóm, fokozott óvatossággal élem majd a napjaimat.

– mondta a zenész. Ügyvédje, Fröhlich Krisztián azt is felfedte, hogy milyen fenyegető üzeneteket kaptak:

Tévé- és sajtó nyilatkozás nincs, szét lesztek b*szva Lajcsival. G*ci, kaptok a pofátokra is! Lajcsit figyeljük, ráb*szik, meg te is doktor. Lajcsi mondja majd a szembesítéskor, hogy ő akarta az egészet.

A lap megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget. Közölték: a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel és más bűncselekménnyel gyanúsított személyek közül kettőnél bűnügyi felügyeletet rendeltek el, ami lehet házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom, a harmadik pedig szabadlábra került.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport