Schmidt Mária: Márki-Zay Péter meghekkelte az előválasztást

2021.10.17. 12:01

Csak a szavazatok miatt akar konzervatívnak látszani Márki-Zay Péter a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint. Deák Dániel a Kossuth rádió vasárnap reggeli műsorában elmondta: a hódmezővásárhelyi polgármester a baloldalon kívüli szavazókat akarja megnyerni, mivel azt gondolja, hogy csak az ellenzéki választók támogatásával nem lehet választást nyerni.

Hozzátette: a miniszterelnök-jelölti vitából már kiderült, hogy Márki-Zay Péter egyáltalán nem gondolkodik jobboldali programban, egy régebbi nyilatkozatában pedig még összefogást szorgalmazott Gyurcsány Ferenccel, és elismerően nyilatkozott az őszödi beszédről is.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője furcsának nevezte a műsorban, hogy Karácsony Gergely a sokkal több szavazat megszerzése ellenére lépett vissza Márki-Zay Péter javára, aki mögött se párt, se országos szervezettség nincs. Megjegyezte: az egységes indulással sem biztos a siker, ha a választók úgy érzik, hogy pusztán az Orbán-ellenesség hajtja az ellenzéket. Más üzenetük ugyanakkor gyakorlatilag nincs, az önkormányzatokban pedig rendre bizonyítják, hogy a kormányzóképességük nem javult – idézte a szakértőt az MTI. 

Megdöbbent az ellenzéken Schmidt Mária. A Terror Háza főigazgatója a Spirit FM műsorában azt mondta: az ellenzék egyrészt „az alkotmányos rend felszámolására törekszik, és legújabban, az előválasztás utolsó hetében a parlamentáris demokrácia felszámolására”.

A történész hozzátette: Márki-Zay Péter „meghekkelte” az előválasztást, ugyanis a hódmezővásárhelyi polgármester a megállapodásban nem vett részt, és nem is finanszírozója az előválasztásnak, amelynek megnyerésével szeretne az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltjeként előlépni – idézte a műsorban elhangzottakat az atv.hu.

Az előválasztás szombat este ért véget, és vasárnap késő estére derülhet ki, hogy a Demokratikus Koalíció által támogatott Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere lesz-e az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a jövő évi országgyűlési választásokon.

vasárnap reggeli adatok szerint az előválasztás második fordulójában az összesített részvétel 662 016 fő volt. Az első fordulóban összesen 632 479 fő szavazott. Az előválasztás utolsó napján, szombaton 118 415-en adták le voksukat az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre.

A leadott szavazatokat megyénként, Budapesten választókerületenként számolják össze. Az Országos Előválasztási Bizottság tagjai minimum óránként egy megye és egy budapesti választókerület eredményeit fogják közölni, az első bejelentés várhatóan 12 és 13 óra között lesz. Az Index percről percre tudósít az eseményekről és az eredményközlés folyamatáról.