18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Nem tartja magát bűnösnek a polgármester, aki pornográf felvételeket készített nevelt lányáról

2021.10.21. 16:44

Zárt tárgyalást rendelt el a bíró F. Tivadar, a XVII. kerület volt alpolgármestere ügyében 2021. október 21-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén. Döntését azzal indokolta a tárgyalás vezetője, hogy érzékeny a téma, így nem lesz sajtónyilvános az esemény. 

Az Index korábban beszámolt róla, hogy vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki számos pornográf jellegű felvételt tartott nevelt lányáról. Ezeket még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek közös otthonukban.

A korábbi polgármester 2011-ben feleségével és az akkor 16 éves nevelt lányával élt együtt közös budapesti otthonukban, ahol a felesége és nevelt lánya tudta és beleegyezése nélkül kisméretű, szabad szemmel nehezen felfedezhető kamerákat szerelt fel a ház több helyiségében részben biztonsági okból, részben pedig azért, hogy megfigyelje a házban történteket.

A XVII. kerület volt alpolgármesterét nevelt lánya azután jelentette fel, hogy ő maga megtalált nevelőapja laptopján ezek közül néhányat még 2018 májusában. Ezek a videók 2012-ben készültek rejtett kamerákkal az otthonukban. Ezután a hatóság F. Tivadarnál házkutatást tartott. A lány szobájában a rejtett kamerákat is megtaláltak. 

A Telex információi szerint az október 21-i zárt tárgyaláson F. Tivadar nem ismerte el bűnösségét, így az ügyben 2022 januárjában elindul a büntetőeljárás.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport