Először fordulhat elő, hogy nem a legerősebb párt adja a miniszterelnököt

20211022152805 PAP 3439-01
2021.10.22. 15:53 Módosítva: 2021.10.22. 16:12

Gyurcsány Ferenc a párt alapításának 10. évfordulóján tartott beszédében hangsúlyozta, hogy mindannyian emlékeznek arra, hogy  az indulás környékén még az 1 százalékos támogatottságot is alig érték el. A mostanra elért nagyobb támogatás, azonban nagyobb felelősséggel is jár a párt számára. Felidézte azt is, hogy mennyire küzdelmes volt az elmúlt 10 év.

Feltette a kérdést, milyen küzdelmet élnek meg most? Gyurcsány szerint a személyes névmások harca folyik. Van, aki csak énben tud gondolkozni, miben pedig nem. Vagy csak abban, hogy mi képviseljük a többséget. A DK viszont azt mondja: te is, érted is dolgozik a párt. Ez a baloldal nem az a baloldal, amely a XIX. század végén kezdte magát megfogalmazni. Ez már egy másik baloldal, amely az alul lévők akaratából jön létre, vagyis "nem a hatalom alakít bennünket, hanem majd mi alakítjuk a hatalmat."

Sokféle  ellenvélemény jelenik már meg manapság a párton belül, de ez nem baj, sőt jó, engedni kell a különböző színek jelenlétét a párton belül. Sokan érzik úgy, hogy nagyon sok az ellenség, de Gyurcsány példának hozta fel a legutóbbi ellenzéki előválasztást, amely 43 százalékos támogatottságot hozott és ez nagyon nagy eredmény, nagy erőt jelent.

Azzal folytatta a DK elnöke, hogy aki megengedi, hogy az ellenfele határozza meg, hogy ki ő, akkor már elvesztetted a harcot. Nem szabad elfogadni az Orbán rendszer hamis ellenzék definícióját, mert ha így tesznek, az csak vereséghez vezet. A DK sohasem engedte meg, hogy a hatalmon lévők véleménye legyen a meghatározó a párttal kapcsolatban. 

A jelen legfontosabb feladata a DK számára, hogyan lehet segíteni a létrejött ellenzéki koalíciót. A közös hangot és cselekvést kompromisszumok révén kell megtalálni. A célok elérésének pedig több útja, módja van. Ezért a DK is hallgassa meg a többieket és közösen formálják ki a felmerülő problémákra adható legmegfelelőbb megoldást. 

Nem lesz parlamenti kormányzás, a parlament dönt a törvényekről, majd a kormány végrehajtja azokat. Először fordulhat elő az újkori magyar demokráciában, hogy nem a legerősebb párt adja majd a miniszterelnököt. Gyurcsány úgy véli, hogy akkora győzelem jöhet, ahol már a sok frakció akadályozhatja az együttműködést. Ennek ellenére megerősítette, hogy azért megyünk a parlamentbe, hogy a kormányt támogató többség része legyen a DK, amely támogatja Márki-Zay Pétert is. 

Kitért a róla és a 2006-os eseményekről készült filmre is. Azt javasolta, hogy írja be mindenki a YouTube keresőjébe, melyik a top 100 legjobb magyar film, de azok között biztosan nem lesz ott ez a propaganda alkotás.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2021. október 22-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)