Orbán Viktor: Aki eddig belénk harapott, bele is tört a foga

image 6483441 (9)
2021.10.23. 16:02 Módosítva: 2021.10.23. 16:10
Orbán Viktor miniszterelnök az október 23-i Békemeneten mondott beszédet. A kormányfő hangsúlyozta, hogy talpra állították Magyarországot, soha nem fogják elfelejteni 2006-ot, és mindenkit figyelmeztetett: aki eddig beléjük harapott, annak beléjük is tört vagy elvásott a foga.

A Civil Összefogás Fórum újra Békemenetet szervezett október 23-ra, a tömeg 14 órakor indult egy „Soha többé!” feliratú, Gyurcsány Ferenc arcképével ellátott molinó mögött. A gyülekező a Műegyetem rakpartnál volt, ezután a Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Kálvin tér–Múzeum körút útvonalon érkeztek az Astoriához Orbán Viktor beszédére.

Ez már a nyolcadik Békemenet volt, a harmadik és az ötödik demonstráció szintén október 23-ra esett, az utolsó kettőt 2014-ben és 2018-ban, közvetlenül az országgyűlési választások előtt rendezték meg.

Jó napot, magyarok, lengyelek, olaszok – kezdte beszédét Orbán Viktor. A kormányfő szerint emlékezni kell a 65 évvel ezelőtti napokra és a 15 évvel ezelőtti délutánra is.

15 évvel ezelőtt itt, az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen. Az ifjú kommunisták október 23-ból november 4-et csináltak. Az egyik oldalon könnygáz, gumilövedék, vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, aminek 50 év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este

– emlékezett 2006-ra Orbán Viktor.

A nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek – folytatta. 

Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Nem lehet elbújni, mert egy magasabb igazság láthatóvá teszi magát, és szembesít, vagy ide, vagy oda kell állni, kiderül, hogy ki a jó, és ki a rossz, ki áll a történelem jó és rossz oldalán. Jól döntöttünk, felegyenesedtünk, és harcoltunk, magyar hazafiak a kommunisták ellenében. A magyarok nemzete gyorsan magára talált, méltón régi, nagy híréhez.

Orbán Viktor azt mondta: arra a pillanatra emlékszünk, amit egységesen akart a bíboros, a katona, az egyszerű emberek.

A kormányfő szerint egy büszke magyar nemzetet látunk visszatekintve is, és ezzel a Magyarországgal húzott újat a kommunisták új csoportja, amely hazugsággal jutott hatalomra. Így jellemezte azt az időszakot: emelkedő rezsiárak, eltörölték a 13. havi nyugdíjat, családok százezreit csalták devizacsapdába, mindent eladtak külföldieknek, majd a nyakunkban hagyták az IMF-hitelt, „a kritikára pedig lovasrohammal és gumilövedékkel válaszoltak. Ezt a helyet 15 éve könny, vér és könnygáz lepte el”.

Ezért azt üzenem, hogy soha nem fogjuk ezt elfelejteni nekik!

„A pesti humor szerint nem akkor kell megsértődni, amikor mondják, hanem amikor hasznod lesz belőle. Kivártunk, és a végén amikor összefogtunk, kétharmaddal elsöpörtük az előző szocialista Magyarországot” – fogalmazott Orbán Viktor.

Sikerült eltakarítani a romokat

Orbán Viktor szerint elégtételt venni elég egyetlen mámoros pillanat, de évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását, „nagy kegyelem, hogy eközben a nemzeti egység végig fennmaradt”.

Sikerült eltakarítani a romokat, talpra állítottuk Magyarországot.

A kormányfő itt több lépést felsorolt: a minimálbér nagyobb lesz, mint az átlagbér a szocialisták idején, visszaszerezték a közműcégeket, a bankokat és a médiát, másfélszeresére növelték a nemzeti vagyont, megadóztatták a multikat, megvédték a családokat, és egész Európában itt a legalacsonyabbak a rezsiköltségek.

Van saját magyar világunk és életünk. Van alkotmányunk, amely garantálja, hogy soha többé ne tehessék meg azt, amit ’56-ban és 2006-ban tettek velünk.

Orbán Viktor szerint átlépték a nemzetrészeket elválasztó határokat, és újraegyesítették a magyarokat, ehhez sok millió egybehangzó akarat és szorgalmas kéz kellett, azoké, akik hittek a szeretet és az összefogás erejében.

Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát

Orbán Viktor leszögezte, nem lehet elfelejteni, hogy az egész Európai Unió ránk támadt, és ránk támadtak akkor is, amikor „megállítottuk a migránsokat”, és felállítottuk a kerítést. A kormányfő szerint miniszterelnökök tucatjai támadtak Magyarországra.

Mi még mindig itt vagyunk, de ki emlékszik már ezeknek akár csak a nevére is?

image 6483441 (1)
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Orbán Viktor úgy látja, hogy „érzékennyé, liberálissá vernek minket, ha beledöglünk is”, Brüsszel úgy viselkedik a magyarokkal és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel, a Brezsnyev-doktrína járja át Európát, pedig Brüsszelnek is meg kell értenie:

velünk még a kommunisták sem boldogultak, mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy három a magyar igazság: „a rezsi és a migránsügy után harmadszor is igazunk lesz, lesz népszavazás, és a gyerekeinket is meg fogjuk védeni.”

Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát.

A kormányfő szerint akárki az ellenség, a baloldal mindig a hátuk mögé került, és ott ártott, ahol csak tudott.

Szervezkednek, szórják a békétlenség, a gyűlölködés, a viszály és az erőszak magvait. Ellenfeleink azt hiszik, ha báránybőrbe bújtatják a farkast, akkor nem fogjuk felismerni, de mi rögtön felismerjük.

Orbán Viktor úgy látja, a farkas már megette a nagymamát, mindenki eltűnt az összefogás bendőjében, de van még ott hely percemberkéknek; hozzátette: „készülődik Gyuri bácsi is” – utalva Soros Györgyre.

A miniszterelnök kifejtette: amikor kellett volna, nem jöttek, most, hogy nem hívták őket, itt vannak, „a megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem meg akarják választatni őket, nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk”.

Orbán Viktor kiemelte, hogy aki idegen támadásokkal szemben a családját, a nemzetét védi, az nemcsak az eszére, a szívére és az erejére számíthat, hanem arra is, hogy igaza van, mert az igazság a szabadságharcosok oldalán állt akkor is és ma is.

Ez az igazság tartott meg minket itt, Európa közepén. Századok óta mindig csak ugyanazt akarjuk: ahogy ’56-ban, 2006-ban és ma is: igazságot Magyarországnak!

Orbán Viktor úgy véli, hogy az ő kormányzásukkal még azok is jobban járnak, akik nem rájuk szavaztak.

Rendeztek maguknak egy választást, de még azt sem tudták megnyerni

Amit a baloldal csinál, annak több köze van a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politikához. Öles betűkkel hirdették a plakátokon, hogy legyőznek bennünket, aztán a karácsonyt sem érték meg. Rendeztek maguknak egy választást, de még azt sem tudták megnyerni, amin csak ők indultak. Azon versenyeznek, hogy melyikük lehet majd Brüsszel és Soros György hazai helytartója. Az a cél, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék Magyarországot

– tért ki az ellenzékre Orbán Viktor, azzal folytatva, hogy néhány levitézlett baloldali párt miatt nem kellene ilyen sokan összegyűlniük, de az okos ember nem ringatja magát illúziókba.

Bennünket ne tévesszen meg a hazai baloldal éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése. Ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje, ami erős, az igazi kihívás, sőt fenyegetés a nemzetközi hátország: pénz, média és hálózat áll mögöttük. Ez olyan súlyos erő, amit több millió magyar együtt győzhet le, és szoríthat ki az országból. Időben szólunk: aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga.

Orbán Viktor rögzítette: hiába volt az ellenség hatalmas, nem futottak el, és most sem fognak meghátrálni, mert tudják, hogy együtt fogják megcsinálni.

Az idei október 23-i megemlékezéseket percről percre tudósításban követjük. Az Orbán által emlegetett ellenzék is nagygyűlést tartott, arról itt olvashatnak.

(Borítókép: Orbán Viktor beszéde 2021. október 23-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)