Marihuánaszag áradt az autóból, még a sofőr zoknijából is drog került elő

2021.10.24. 20:41

A XVII. kerületi nyomozók vádemelést javasolnak annak a férfinak az ügyében, aki több mint négyezer tablettányi speedet, 2 és fél kiló marihuánát és milliós összeget rejtegetett rákosmenti lakásán.

A bebukott dílert a kerületi járőrök még februárban igazoltatták. Mivel a kocsijából marihuánaszag áradt, átvizsgálták a ruházatát és járművet is. O. István zoknijában és kabátjában kábítószergyanús anyagot találtak. A férfi a tényleges lakóhelyét valótlan címek megadásával próbálta leplezni, a rendőrök azonban hamar megtalálták azt a helyet, ahol a férfi ténylegesen lakott. Ott került elő a feketepiacon többmilliót érő kábítószer, valamint a vélhetően korábbi eladásokból származó másfél millió forint és kisebb mennyiségű külföldi valuta.

Az is kiderült, hogy az épület pincéjét a díler kannabisz termesztésére alakította ki. A XVII. kerületi nyomozók az iratokat most átadták az ügyészségnek, azok alapján a férfit kábítószer-kereskedelem és bódult járművezetés miatt vonják felelősségre.