Zacher Gábor: Gáz, hogy nincsenek hivatalos oltásadatok

2021.10.26. 08:47

Most vittünk be egy oltástagadó beteget koronavírussal. A terápiát elfogadta, mert lélegeztetnünk kellett, de ellátás közben sem mondta azt, hogy érdemes lett volna beoltatnia magát − mondta Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa a Portfoliónak.

A szakember elmondta, hogy egyre több olyan esettel találkoznak, amikor nem koronavírusos esethez riasztják őket, aztán kiderül, hogy a beteg fertőzött a vírussal.

Nemegyszer előfordul, hogy sima lábtörésnél vagy más mentési esetnél elvégezzük a szükséges gyorstesztet, és már ekkor kiderül, hogy a beteg más ellátásra szorul, de egyébként koronavírusos is

− magyarázta Zacher Gábor, és kiemelte, hogy a legtöbb beteg továbbra is azok közül kerül ki, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.

Gáz, hogy nincsenek hivatalos oltásadatok. Ha látnák a számadatot az emberek, és hogy mennyivel több esélyük lenne így a súlyos betegség elkerülésére, az növelhetné az oltási hajlandóságot

− vélekedett az orvos. Hangsúlyozta: minden beoltott 10-12 nap múlva már nemcsak saját magát, hanem a környezetét is védi. Ezt főleg az egydózisú, Janssen-vakcinával lehet nagyon gyorsan elérni.

Zacher Gábor elmondta, hogy az előző járványhullámokban már szereztek elég tapasztalatot az egészségügyi dolgozók, így a negyedik hullámra már kialakult egyfajta rutin. Véleménye szerint

jó lett volna, ha az ország nem úgy vág neki az őszi-téli időszaknak, hogy hárommillióan még nem oltatták be magukat.