A kormány kétszeres áron venné vissza Ferihegyet

DSC 5719
2021.10.27. 08:44
A kormányzat eltökélt, hogy mindenáron megszerzi a Budapest Airportot. Az 1600 millliárd forintnak megfelelő 4,44 milliárd eurós ajánlatból csak az nem derül ki, hogy ezt a mi adóforintjainkból képzeli, vagy beszállnak mellé magánbefektetők is.

A kormány nagyjából egy éve startolt rá a repülőtérre és jelezte, mindenképpen visszavásárolja, magánbefektetőkkel, vagy anélkül. Az első ajánlat 3 milliárd euró körül volt, majd néhány hónapja felröppent a 4 milliárdos összeg, amit végül 4,44 milliárd euróra, vagyis körülbelül 1600 milliárd forintra srófoltak fel. 

Ez a pénz nagyjából annyi, mint amennyi támogatást Magyarország kap az uniótól egy évben fejlesztésre, felzárkózásra.

A repülőteret 2005-ben privatizálták és azóta a fő tulajdonos a német repülőtér-üzemeltető AviAlliance 55,44 százalékban, a szingapúri befektetési alap tulajdonában álló Malton 23,33 és a Caisse de dépot et placement du Québec kanadai nyugdíjalap 21,23 százalékban. A vásárlás szándékát megerősítette Orbán Viktor is, aki jelezte, ha a magánbefektetők esetleg kihátrálnak, az állam akkor is kész megvenni.  

Lehetséges befektetőként még a Mol és az Indotek Zrt. neve merült fel. Utóbbi tulajdonosa Jellinek Dániel, aki valahogy olyan ügyesen forgatta a pénzét, hogy az elmúlt egy évben 50 milliárd forinttal sikerült növelnie központi cége bevételét. Az nagyon valószínű, hogy az államnak többségi részesedése lesz majd a visszavásárolt cégben, de hogy a magánbefektetők közötti tulajdon miként oszlik meg, az egyelőre nem ismert. Azt sem tudni, hogy a Mol-Indotek milyen arányban száll be a vásárlásba. Ez azért lényeges, mert nagyon eltérő az állam és a magán tulajdonosok végső célja és motivációja.

Emlékezetes, 2005-ben a brit BAA  a részvények és a vagyonkezelés 75 évre szóló jogát 1,9 milliárd euróért vette meg, vagyis  a teljes privatizációs bevétel 464,5 milliárd forintot tett ki. Ez akkoriban a világ egyik legdrágább repülőtér vásárlásának számított. Az elmúlt 15-16 évben a repülőtér egyáltalán nem termelte ki a vételárát, bár a vagyonkezelésből még maradt vagy 60 év, hogy nullára hozzák ki a befektetést. A magyar vásárlók azzal számolnak, hogy 2023-ra visszaáll a forgalom a világjárvány előtti szintre,

egy gyors felfutást követően öt év múlva már 20 milliós utasszámmal és 15 éves megtérüléssel lehet kalkulálni.

via 24.hu 

(Borítókép: A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2020. február 24-én. Fotó: Bődey János / Index)