Éjszaka is mehetnek a kamionok hétvégén

2021.10.27. 10:27

A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása az óraátállítás miatt is megszakítás nélkül 49 órán át lenne érvényben a mindenszentekkel háromnaposra hosszabbodó hétvégén. Ezért a kamionstopot az áruellátás zavartalansága érdekében szombaton és vasárnap éjjel időszakosan felfüggesztik.

A pihenőnapra tekintettel a kamionstop fő szabály szerint október 30-án, szombaton 22 órától november 1-jén, hétfőn 22 óráig lenne érvényben. Ám mivel még az őszi óraátállítás is erre az időszakra esik, a járművezetőknek több mint két napon át parkolókban, pihenőhelyeken kellene kivárniuk, hogy továbbhaladhassanak.

A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást. Ez most megtörtént, ennek köszönhetően az érintett járművek szombaton és vasárnap 22 órától másnap 6 óráig is közlekedhetnek a hazai utakon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat. A járművezetők az időablakoknak köszönhetően a kevésbé forgalmas éjszakai órákban hazatérhetnek.