2024. június 14. 21:00 ÉLŐ
Németország 2
Skócia 0

Az Emmi szerint nincsenek várólisták a meddőségi centrumokban

2021.10.27. 22:14

Szerdán végezték az utolsó beültetéseket az egyik fővárosi meddőségi centrumban, de azt még nem tudják, mi lesz a lefagyasztott embriók sorsa. Egy nemrég elfogadott törvény miatt ugyanis többé nem lehet új meddőségi eljárást kezdeni magánellátásban. A szabályzat miatt több intézményt államosítottak.

Az RTL Klub híradójában a Reprosyt Termékenységi Központ vezetője, Vass Zoltán elmondta: remélik, hogy sikeresek voltak a beültetések, ugyanis csütörtöktől már sem vizsgálatokat, sem pedig beavatkozásokat nem végezhetnek.

Az RTL Klub több állami vagy már államosított centrumnál érdeklődött, hogy mikorra van szabad időpont. A legtöbb helyen azt mondták, csak jövőre tudják őket fogadni, vagy azt, hogy két hét múlva telefonáljanak ismét. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint viszont nincsenek várólisták, és örömmel látják, hogy egyre többen kérnek időpontokat konzultációkra.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, 2019 végén hat meddőségi központot is államosítottak Magyarországon, azóta pedig a Róbert Károly Meddőségi Centrum is az államhoz került.