Ha egy szobor 240 millió, akkor mennyibe került hat a vadászati kiállításon?

2021.10.28. 18:19 Módosítva: 2021.10.28. 18:29

Nemrég fejeződött be az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás, amelyre hat szobrot készített el Szőke Gábor Miklós. Tudni lehet, hogy az agancskapuért bruttó 240 millió forintot kapott a művész, de még közérdekű adatigényléssel sem derült ki eddig, hogy a mintegy 77 milliárd forint költségű rendezvényen kihelyezett az öt másik művére mennyi pénz ment el

A szobrász egyebek mellett a Groupama Aréna előtt álló Fradi-sasról lehet ismerős. 

Az Átlátszó.hu azt szerette volna kikérni az illetékesektől, hogy mennyibe kerültek a vizslát, nyulat, medvét, vaddisznót és a Csodaszarvast ábrázoló alkotásai. 

Az adatigénylést október 7-én küldte el az oknyomozó portál, választ október 22-én kapott. Az Átlátszó szerint „az indoklás, amivel 45 napra hosszabbították a válaszadást, a veszélyhelyzettel való visszaélés talán eddigi legpofátlanabb példája”.

Az Adatkezelő szervezi a nemzetközi jelentőséggel bíró, 3 hetes Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást. A Világkiállítás alatt az Adatkezelő, mint szervező feladatai minden nap tetemesek. Amennyiben a jelentős leküzdendő feladatok és megoldandó problémák között az Adatkezelőnek a közérdekű adatigénylést 15 napon belül kellene megválaszolnia, a Világkiállítás lebonyolítási feladataira – amelyek a COVID-19 világjárvány miatt a tervezettnél jóval összetettebbek – nem maradna elég ideje 

– idézi az Adatkezelőt a portál. 

Az adatkezelő által hivatkozott kiállítás viszont 2021. szept. 26. és 2021. okt. 14. között zajlott. Tehát a válaszadás időpontjában, október 22-én, már egy hete befejeződött – mutat rá az Átlátszó.hu.