Újpest baloldali vezetése befeszült a főváros telekeladási ötlete miatt

2021.10.29. 20:14

700 millió, plusz ÁFA. Ennyiért hirdette meg a Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelője azt az Árpád út 114-120. számnál található ingatlant, amelyen évekkel korábban a jobb sorsra érdemes újpesti gyógyfürdő és uszoda állt. Az épületben lévő szolgáltatást már 2007 óta nem lehetett igénybe venni, az uszoda 10 éven keresztül bezárva állt és pusztult, majd 2017-ben le is bontották az egészet. Az arra járók számára ma már csak egy hiányos palánksor jelzi, hogy a területnek új funkciót szánnak.

Az 5064 négyzetméteres beépítetlen ingatlan jövője már a 2019-es önkormányzati választások után nem sokkal szóba került, az Újpest Média korabeli híradása szerint 

az újonnan felállt IV. kerületi képviselőtestület megbízta Déri Tibor polgármestert (Momentum) , hogy kezdjen tárgyalásokat a Fővárosi Önkormányzat vezetésével az újpesti uszoda területének esetleges önkormányzati tulajdonba vételéről, illetve arról, hogy ha az ingatlan a fővárosé is marad, Budapest úgy alakítsa át, hogy az közfeladatokat szolgáljon, és ott egy zöld parkot lehessen kialakítani.

A tudósítás szerint az ügyben megkezdődtek az egyeztetések Tüttő Kata főpolgármester-helyettes asszony és Déri Tibor polgármester között.

Ez politikai ügy. Annak, hogy most eladnak egy telket, nincs jelentősége. Más, fideszes vezetésű kerületekben is adnak el - kommentálja Nagy István, a Fidesz helyi frakcióvezetője a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. tulajdonában álló terület értékesítési szándékát. Szerinte a probléma azzal van, hogy a mostani városvezetés korábban azzal kampányolt, hogy Wintermantel Zsolt (Újpest előző polgármestere) mindent beépít és lebetonoz, ezt pedig ők megállítják.

Üres telek az Árpád út 114-120. szám alatt
Üres telek az Árpád út 114-120. szám alatt
Fotó: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.

2017-ben valóban eladta az Ady Endre Művelődési Ház épületét az akkori városvezetés, amiért 2019-ben, az önkormányzati kampányban az ellenzék fel is jelentette (bár az eladást anno ők is megszavazták). Ennek a helyén egy lakóház épül, már az alapozásánál tartanak. A mostani telekeladás jó alkalom arra, hogy a Fidesz revánsot vegyen és felmutassa: a baloldal éppúgy eladja és beépíti Újpest használaton kívüli területeit, mint a jobboldal.

Nagy István azt mondja, ha Déri Tibor polgármester komolyan gondolta volna, hogy az egykori uszoda telke közpark legyen, akkor már jóval az eladási szándék kitudódása előtt elkészíthették volna a rendezési tervét, ami kimondja, hogy ez nem építési telek, hanem park, de változtatási tilalom elrendelésével is megvédhették volna. 

Miután a Fidesz elővette az ügyet, Déri Tibor újra rákérdezett, ezúttal a BGYH-t felügyelő főpolgármester-helyettesnél Gy. Német Erzsébetnél a szándékokra, de a zöldítési elképzelésre kiábrándító választ kapott: a koronavírus-járvány miatt a budapesti fürdők hónapokon keresztül ki sem nyithattak, és a kormányzati elvonásokkal együtt, összesen mintegy 5,3 milliárd forint veszteséget könyvelt el a cég. 

Megértve polgármester úr jogos igényét a rekreációs közpark funkcióra, a felvázolt pénzügyi helyzetben nem látok rá lehetőséget

- írta válaszában a főpolgármester-helyettes. A befolyó bevételből a veszteségek egy részének pótlását remélik.

Bevetik a DK-s nehéztüzérséget

Déri Tibor először azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy a volt uszoda területén lakófunkciót szolgáló építés nem lehetséges. Amikor azonban kezdett világossá válni, hogy a zöldítéssel kampányoló baloldalra ráéghet a telekeladás, offenzívába kezdtek. A főpolgármester szerdai válaszának másnapján az újpesti képviselőtestület már határozatban követelte, hogy azonnal függessze fel a főváros az értékesítés folyamatát. Déri Tibor azt is mondta, hogy elszántságuk nyomatékosítása érdekében ráállítja az ügyre DK-s alpolgármesterét, mellette pedig Újpest DK-s országgyűlési képviselőjét, Varjú Lászlót is felkérik, hogy lobbizzon a közpark érdekében alelnök-társánál, Gy. Német Erzsébetnél.

A Fővárosi Önkormányzat vezetése is érzékelhette a DK-s nehéztüzérség bevetésének jeleit,

 mert érdeklődésünkre pénteken már azt közölték: A Fővárosi Közgyűlés szeptember elsején nem arról döntött, hogy mi lesz vagy nem lesz az egykori újpesti gyógyfürdő a területén, hanem arról, hogy értékesíteni kívánja a területet. A pályázat lezárulta után ismét a Fővárosi Közgyűlés elé kerül  az adás-vételi szerződés, így végleges döntés még nincs róla.