A Börzsönyben már havazik

2021.11.02. 17:38

A hullámzó frontrendszer megérkezett, éjszaka az ország nagyobb részét már beborította vastag felhőzete, emiatt az északkeleti tájak kivételével enyhék lettek a minimumok.

A front csapadékrendszere a Nyugat-Dunántúlra reggelre már 20 millimétert meghaladó esőt hozott, ám kelet felé haladva gyengült, szétesett a csapadékzóna, ami azért jelent problémát, mivel pont a keleti országrészben a legszárazabb a talaj, ott lenne a legnagyobb szükség kiadós öntözésre.

A kedd hátralevő részében délnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet. A csapadék fokozatosan az északkeleti megyékre korlátozódik, majd éjfélre arrafelé is megszűnik a legtöbb helyen, és ott is kevesebb lesz a felhő.

Éjszaka többfelé párássá válik a levegő, emellett hajnalban a szélcsendes vidékeken köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely egyes területeken szerdán is makacsul tarthatja magát. Másutt még lesznek naposabb tájak a nap első felében, ugyanakkor délutántól újra fokozatosan vastagszik, záródik a felhőtakaró, és késő délutántól, estétől délnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra.

Kedden az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, néhol erős lökések. Szerdán több helyen megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon megerősödik a délkeletire, délire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –2 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 11 és 18 fok között várható, de a tartósan rétegfelhőzettel borított területeken ennél hidegebb is lehet.

A hidegfront ugyanis a csapadék mellett több fokkal hidegebb levegőt szállított Magyarország fölé.

Jelenleg a Börzsönyben már olyan hideg van, hogy az esőbe hópelyhek keverednek.

A csúcson 2,5 fok van, és a hegység fölé benyúlik a fagyos levegő, így az intenzív csapadék és erős szél miatti átkeveredéssel nem olvad el a levegőben az összes pehely. Még egy rövid ideig havas eső eshet fent, majd hamarosan a csapadék zöme továbbáll. 

Ugyanakkor ma még a Mátra és esetleg a Bükk csúcsain is megjelenhetnek a hópelyhek.

Az Alpok lejtőit viszont már vastag hótakaró fedi, holnapra pedig újabb csapadékot jeleznek, főként az olaszországi részeken fél méternél is több hó hullhat. Kontinensünk nyugati felén ugyanis az időjárás alakításában a Norvég-tenger fölött örvénylő, több középpontú ciklon vette át a szerepet.

Hosszan elnyúló, hullámzó frontrendszere a Skandináv-félszigettől a Germán-Lengyel alföldön és a Kárpát-medencén át egészen a Földközi-tenger középső részéig húzódik. Holnaptól már egyre inkább ennek a hatása érvényesül idehaza is. 

(via OMSZ, Időkép, MetKép