16:00, December 10.
Marokkó 0
Portugália 0
al-Tumama Stadion Negyeddöntő
20:00, December 10.
Anglia 0
Franciaország 0

Kis híján agyonvertek egy férfit a budapesti fogdán, hét rendőr ellen emeltek vádat

2021.11.02. 11:20

Csoportosan elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 7 rendőr ellen, akik az intézkedés helyszínén, majd a kapitányság befogadó és előállító helyiségeiben is többször bántalmaztak egy férfit – számolt be róla a Központi Nyomozó Főügyészség.                          

A híradásból kiderül, hogy az egyenruhások 2021. június 3-án este, Budapesten garázdaság miatt intézkedtek egy férfival szemben, akit ellenszegülő és támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi rendőrkapitányságra.

Az ügyészség azt írja, hogy 

a rendőrök az intézkedés helyszínén, majd a kapitányság befogadó és előállító helyiségeiben is többször bántalmazták a férfit, aki ennek következtében sorozat bordatörést és a felsőtestén zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Légmelle keletkezett, így életveszélyes állapotba került, ami végül csak az orvosi beavatkozás miatt szűnt meg.

Az intézkedésnél a férfi az egyik rendőr felé lépett, az egyenruhás eltolta magától, majd megragadta a nyakát, és azt több másodpercig kisebb erővel szorította. A férfi ezt követően ellenállt, az általa használt személygépkocsi kulcsát eldobta, és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte a sértettet.

Ezt követően a rendőrök folytatták a férfi bántalmazását a kapitányság befogadó helyiségben, előbb a korábban őt fojtogató egyenruhás erőszakkal egy sámlira nyomta le, miközben ököllel a hasát megütötte. Később egy másik szolgáló és védő személy gázspray-t fújt a zárt légterű előállító helyiségbe, ahol a sértett egyedül tartózkodott. Egy óra elteltével egy újabb, és a gázspray fújásában részt vevő két rendőr elhatározta, hogy a férfit bántalmazni fogják, ezért bementek az előállító helyiségbe, ahol testszerte kitartóan rugdosták, és tenyérrel, valamint ököllel ütötték a sértettet.

A bántalmazásban részt nem vevő, de azt észlelő 

rendőrök a történteket nem jelentették, azzal szemben nem léptek fel, egyikük támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el.

A fogdán történt bántalmazásban részt vevő három rendőr szolgálati viszonya megszűnt, közel négy hónapig voltak letartóztatásban, az általuk elkövetett bűncselekmények akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek.



  • Hírek
  • Hírek