Csatát nyertek a civilek Zamárdiban, vétó a gigaberuházásnak

2021.11.03. 19:43
A széles körű társadalmi tiltakozás hatására a helyi önkormányzat is nemet mondott a Zamárdiba tervezett nagyvárosi lakóövezet kialakítására – értesült az Index a zamárdi önkormányzat szerda délutáni nyílt képviselő-testületi ülését követően. A település önkormányzata eredetileg egy október végéig tartó társadalmi egyeztetést szorgalmazott az ügyben, de a beruházást ellenző civilek felháborodása átlépte a helyi kereteket, és az elmúlt hetekben kiderült, hogy a Miniszterelnökség, a térség parlamenti képviselője, sőt immár a helyi polgármester sem támogatja a projekt megvalósulását.

A szerda délután 3 órakor kezdődött zamárdi képviselő-testületi ülés első számú napirendi pontjának előterjesztője Csákovics Gyula polgármester és Ripszám János főépítész volt. Ez a pont szólt arról a nagy vihart kavart tervezetről, amely szerint a beruházók a Balaton déli partján, Zamárdi és Szántód között, közvetlenül a Brettyó-láp szomszédságában nagyvárosi lakóövezetté készültek átminősíttetni egy területet, és a kiszemelt telkeken többek közt nyolc hétemeletes lakóházat, két négyemeletes épületet, valamint további társasházakat és egy négycsillagos szállodát terveztek építeni, mégpedig egy jelenlegi üdülőterületen, éppen a Tihanyi-félszigettel szemben.

Egyelőre minden marad a régiben

Az Indexnek nyilatkozó Fézler Zsolt építészmérnök, a Zamárdi Civil Összefogás építész szakértője korábban nyílt levélben tudakolta Csákovics Gyula polgármestertől, hogy a képviselő-testület hajlandó-e a széles körű tiltakozás nyomására visszavonni az érintett területek átminősítéséről és a projekt kiemeltté tételéről hozott határozatait.

Most Fézler Zsolt arról tájékoztatta lapunkat, hogy a visszakozás megtörtént, a testület elvetette az átminősítésre tett korábbi javaslatot, és úgy döntött, az ügyet a lakosság és a szakértők szélesebb körű bevonásával kell megvitatni. Ezen túlmenően a civilek azt is elérték, hogy képviselőiket meghívják majd a főépítésszel folytatandó egyeztetésre, amikor arról tárgyalnak, hogy az érintett terület átminősítése milyen feltételekkel történhet meg.

Mindez azt jelenti, hogy a beruházásra kiszemelt terület megmarad a jelenlegi szabadidőközpont-övezeti besorolásban, illetve a testület visszavonta a kiemelt beruházásra vonatkozó, még 2019-ben meghozott határozatát is.

A Miniszterelnökségnek sem tetszik, amit láttak

Korábban az Indexen beszámoltunk arról, hogy a Miniszterelnökség nem támogatja a projektet, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a beruházással kapcsolatosan semmilyen engedélyezési eljárás nincs folyamatban sem az építésügyért felelős Miniszterelnökségen, sem a kormányhivatalban, illetve az is kiderült, hogy

A sajtóban megjelent látványtervek alapján a Miniszterelnökség nem támogatja a beruházást, kizárt, hogy ezek a tervek építési engedélyt kapjanak.

A térség parlamenti képviselője az ellenzők mellett áll

Ezenkívül interjút adott az ügyben az Indexnek a térség egyéni választókerületi parlamenti képviselője, Witzmann Mihály, aki arról biztosította a felháborodott közvéleményt, hogy amíg ő országgyűlési képviselő lesz ebben a körzetben, addig a rendelkezésére álló parlamentáris eszközökkel úgymond a falig elmegy annak érdekében, hogy a Zamárdiba tervezett gigaberuházás ne valósuljon meg.

Witzmann Mihály közösségi oldalán közzétett legfrissebb üzenete szerint „Úgy tűnik, hogy ma hivatalosan is pont került az ügy végére, ugyanis a képviselő-testület visszavonta a projekt támogatását és a kiemelt beruházási státuszt is.”