Szerződés bizonyítja, hogy eladnák a Városházát; Karácsony Gergely feljelentést tett

BJASZ20210601016
2021.11.05. 08:59 Módosítva: 2021.11.05. 09:01
Az Index birtokában lévő dokumentumok bizonyítják, hogy hiába tagadta a főváros a Városháza eladásának tervét, mintegy negyvenmilliárd forintért kínálják. Budapest egyik legértékesebb telkére a rajta lévő műemléki védelem alatt álló épülettel együtt az a cég igyekszik vevőt találni, amely évekkel ezelőtt az MSZP székházát is értékesítette. A megbízó ráadásul azzal csábítja a potenciális vevőt, hogy segítenek majd a szükséges építési engedélyek beszerzésében, amelyekkel szállodát, irodaházat, akár bankcentert alakíthanának ki a Városháza helyén.

Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat – reagált Karácsony Gergely az Index cikkére, amelyben megírtuk, hogy információink szerint a Városháza eladására készülhetnek a Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzatnál.

A főpolgármester határozott tagadása kissé elhamarkodottnak tűnik, ugyanis egy, az Index birtokába került szerződés szerint már meg is bíztak egy ingatlanközvetítő céget, hogy vevőt keressen Budapest Főváros Önkormányzata valószínűleg egyik legértékesebb ingatlanára.

A teljes képért kattintson!
A teljes képért kattintson!

Ismerős ingatlanos

A dokumentum szerint a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. az a cég, amelyet megbíztak az ügylet lebonyolításával. A szerződésben rögzítették: 1 millió 150 ezer euró, azaz több mint négyszázmillió forint tanácsadói díj járna az ingatlanközvetítésért annak a cégnek, amelynek tulajdonosa Beák Attila Endre, aki elismert név az ingatlanközvetítői szakmában, és a Magyar Ingatlanszövetség (Maisz) elnökségének is tagja. Beák Attila onnan is ismert, hogy még 2009-ben 

az ő közreműködésével adták el a Magyar Szocialista Párt II. János Pál pápa – egykori Köztársaság – téren fekvő székházát. 

A birtokunkba került szerződés szerint a városháza vételára százmillió euró plusz áfa lenne, ami meghaladja a negyvenmilliárd forintot. Ebből a hatalmas összegből fizetnék ki sikeres értékesítés esetén a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. részére a közvetítői díjat.

Mélygarázs és bankcenter

A kontraktus melléklete arra vonatkozóan is tartalmaz részleteket, hogy milyen hasznosítási lehetőségekkel kecsegtetheti a potenciális vevőt az ingatlanoscég. Az iratokban egyebek mellett kitérnek arra, hogy 

a beruházónak lehetősége nyílna egy 1500 férőhelyes, háromszintes mélygarázs építésére, valamint a már meglévő óriási épületet közel harmincezer négyzetméterrel ki is bővíthetné.

„Megvalósítható a beruházás keretében vegyes rendeltetésű komplex elképzelés, tekintettel a terület kimagaslóan kiváló lokációjára, egyedi adottságára” – szerepel a melléklet szövegében, amelyben példákat is felsoroltak a hasznosítási lehetőségekre vonatkozóan. Ezek szerint – többek között – irodák, üzletek, bankcenter és szálláshely is kialakítható lenne a jelenlegi Városháza helyén.

A teljes képért kattintson!
A teljes képért kattintson!

A főváros hozzáállását a projekthez talán az érzékelteti leginkább, hogy – a szerződés szövege szerint – azzal csábítják a potenciális vevőt, hogy „lehetőség lesz az új tulajdonosnak, befektetőnek arra, hogy az adásvétel után igénybe vegyen olyan lehetőséget, ami az elképzelésének megfelelő építési engedélyek megszerzésében segítségére lehet”.

Mindezt egy műemlékvédelem alatt álló épület átalakításával valósítanák meg, egy olyan területen, Budapest Belvárosának szívében, amely világörökségi övezetben fekszik, és egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül rajta.

A furcsa megbízó

A szerződésben megbízóként a Berki Zsolt tulajdonában lévő Northern Rock Kft. szerepel, amely úgy kínálja eladásra az ingatlant, hogy láthatóan beható ismeretekkel rendelkezik a paramétereiről, valamint az önkormányzatnál meglévő jó kapcsolataira való célozgatással igyekszik megnyerni a majdani befektetőt. 

A teljes képért kattintson!
A teljes képért kattintson!
Fotó: Igazságügyi Minisztérium

A patinásnak nem nevezhető, hivatalosan üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó Northern Rock Kft.-t 2019 szeptemberében – nem sokkal Karácsony Gergely budapesti választási győzelme előtt – alapították hárommillió forint jegyzett tőkével. Az Index információi szerint idén júliusban a cégbíróság eltiltotta a kft.-t a további működéstől, így hivatalból törlési eljárás alatt áll. 

A Northern Rock Kft. tulajdonosa, az ingatlanközvetítővel kötött szerződést is aláíró Berki Zsolt neve sem először kerül elő a sajtóban. A férfi az Infopark-ügyként ismert üzletben volt érintett. 

Ő volt az, aki társaival közösen feljelentette Leisztinger Tamást, azzal vádolva meg, hogy megzsarolta őket.

A birtokunkban lévő szerződés tehát minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a budapesti Városháza épületét és a környező telekegyüttest értékesítésre kínálják az ingatlanpiacon. A negyvenmilliárd forintos összeg – mint az a dokumentumból szintén kiderül – nem közcélra, hanem akár kereskedelmi célra is hasznosulhat a jövőben.

Mivel még nem látszik, hogy a Northern Rock Kft. számára ki adott megbízást egy ilyen tranzakció elindítására a Városháza vezetéséből, az Index helyt ad az ezzel kapcsolatos dokumentumoknak, fejleményeknek – akár a Városháza részéről is. 

FRISSÍTÉS 1.: 
Cikkünk megjelenése után Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban reagált. Egyebek mellett azt írja: „Ingatlanközvetítőt a Fővárosi Önkormányzat nem alkalmaz ingatlanok értékesítésénél, azokat a saját, százszázalékos tulajdonú vagyonkezelője bonyolítja le. Szánalmas dolog, hogy az Index főszerkesztője minden ténybeli alap nélkül a Fővárosi Önkormányzatnak tudja be egy kényszertörlés alatt álló cég papírfecnijét. (…) Megismétlem: sem döntés nem született a Városháza értékesítéséről, de annak érdekében lépéseket sem tett a Fővárosi Önkormányzat, így arra megbízást sem adott. Minden más hazugság. Azért pedig feljelentést teszek, hogy kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát.”


FRISSÍTÉS 2.: 
A Telex értesülése szerint a főváros már be is adta a feljelentést. A lapnak sikerült elérnie Beák Attilát, aki cáfolta, hogy a főváros bízta volna meg a Városháza eladásával. Ugyanakkor azt mondta, hogy „a kiszivárgott magánjogi szerződés hátteréről nem adhat felvilágosítást” – ezzel igazolta a valódiságát. 

(Borítókép: A 
Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában. Fotó: Jászai Csaba / MTVA / Bizományosi / MTI)