Három év előzetes után szabadon kellett engedni a bombakészítéssel vádolt joghallgatót

2021.11.10. 19:59

Miután három évig volt előzetes letartóztatásban, november 8-án szabadlábra helyezték a bombakészítéssel vádolt S. Ábelt – közölte a Fővárosi Törvényszék.  A volt joghallgatónak  nyomkövetőt kell viselnie az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. 

A fiatalnak több súlyos ügy is van a bűnlajstromán. 2010 februárjában azért vette őrizetbe a rendőrség, mert a gyanú szerint végezni akart több egyetemista társával, találtak is nála fegyvert. 2013-ban  a bíróság bizonyítottnak találta, hogy mészárlásra készült, és a rendőrség szerint ő volt az, aki még ugyanabban az évben a Móricz Zsigmond körtéri McDonald’sban lövöldözött. Akkor azon melegében elfogták a közeli XI. kerületi Szent Kristóf szakrendelő előtt, mivel a gyorsétterem előtt hagyta táskáját, amit rendőrkutyával megszagoltatva forró nyomon indulhattak el. 

2015-ben lőfegyverrel való visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság miatt mondták ki bűnösnek, és jogerősen négy és fél évre ítélték. Büntetésének kétharmadát viszont már az előzetes letartóztatásban és házi őrizetben kitöltötte, így 2017 márciusában szabadon engedték. Így simán folytathatta jogi tanulmányait, sőt  beperelte azt a kriminálpszichológust, akinek a szakvéleménye hozzájárult ahhoz, hogy letartóztassák.

Elfogtuk S. Ábelt

Hamarosan  robbantásra alkalmas anyagokat szerzett be, amelyeket újbudai  lakásában és egy Budapest közeli erdőben is többször kipróbált. Amikor a rendőrség elfogta, nem tagadta, hogy bombakészítésre alkalmas acetont, hidrogén-peroxidot, kénsavat és sósavat vásárolt, de állítása szerint csak a hatóságok figyelmét akarta felhívni Youtube-videóján az ilyen kiskapukra. 

Elmeállapotának megítélése megosztotta a szakértőketA szakvéleményekben közös volt ugyanakkor, hogy mindkettő azt állapította meg: személyiségzavara van, de nem elmebeteg, vagyis kóros állapotról nincs szó.

Az Index vele készült videóit ebben a cikkben lehet visszanézni. 

(via Telex)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport