Térfigyelő buktatta le a kecskeméti kifosztót

2021.11.14. 14:44

Egy ittas férfit fosztottak ki idén nyáron egy kecskeméti büfé előtt, ám a rendőrök olyan gyorsan dolgoztak, hogy az elkövetőnek még elkölteni sem volt ideje a zsákmányát – tudatta a rendőrségi portál.

A police.hu cikkéből megtudható, hogy 2021. augusztus 7-én az áldozat és barátja a Bács-Kiskun megyei település városközpontban szórakoztak egy darabig, ahol lerészegedtek, majd onnan gyalogosan elmentek a falatozóhoz és leültek. Azt nem is sejtették, hogy őket kis távolságból egy három főből álló baráti társaság követte, akik szintén helyet foglaltak a kifőzde előtti székeken. Amikor a sértett elaludt, egyikük kivette a zsebéből a tárcáját, amelyben bankkártyán és iratokon kívül 160 ezer forint volt.

A kifosztott férfi amikor felébredt észrevette, hogy nincs meg a pénztárcáját és gyorsan a rendőrségre sietett és feljelentést tett. Nem igazán emlékezett a történtekre, ám a rendőrök a bűncselekmény helyszínén lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján gyorsan összerakták, hogy mi is történt, majd a forrónyomos csoport tagjai már intézkedtek a környéken lévő térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeinek lefoglalásáról. 

A nyomozók a személyismeretüket is felhasználták, így beazonosították a kifosztót, és el is fogták a 42 éves, P. Zoltánt kecskeméti lakost is, akit szeptember 16-án gyanúsítottként hallgattak ki.