Nagyobb adag tüdővitamin érkezett a kiskunhalasi kórházba

2021.11.15. 13:49

A centrumkórházakba, illetve a nyáron bezárt, majd ősszel újranyitott kiskunhalasi járványkórházba (helyesbítés a keretes anyagunkban, a szerk.) egyre több koronavírusos beteget szállítanak. Jelenleg 5286 fertőzött beteget ápolnak kórházban, és 519-en vannak lélegeztetőgépen.

A korábbi rutin szerint remdesivirt illetve favipiravirt adtak a betegeknek, állapotuktól függően döntötték el, hogy melyikből kapnak. A terápiákat most kiegészíthetik egy magyar fejlesztésű tüdővitaminnal, az Air7-tel, a gyártó ugyanis közleménye szerint most egy nagyobb adagot ajándékozott belőle a kiskunhalasi intézménynek.

Előkészületi állapotban a kórház

Cikkünkben tévesen állítottuk, hogy megnyitott a járványkórház Kiskunhalason, ezért elnézést kérünk az olvasóinktól. Abból a válaszból indultunk ki, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma juttatott el a Magyar Hangnak, az egyedi utasítás alapján pedig november 15-től 30 kórház fogadja az ápolást igénylő covidos betegeket, köztük van a kiskunhalasi járványkórház is. Az intézmény végül nem nyitott ki, az ATV cikke szerint az Emmit vezető Kásler Miklós november 17-én azt mondta a parlament népjóléti bizottságában hogy a kórház előkészületi állapotban van, amikor szükség lesz rá, megnyitják. Az intézménynek elküldtük a kérdéseinket arról, hogy kaptak-e vitaminból, és adnak-e belőle a betegeknek, ha megnyitnak, illetve hogy korábban adtak-e. 

Viszont közben kiderült, az Air 7-ből a Szegedi Tudományegyetem oktató kórháza, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház kapott adományként, emiatt cikkünk címét és módosítottuk. Az intézmény főigazgatója, Dr. Szepesvári Szabolcs kérdéseinkre azt a választ adta: „a kórház dolgozói létszámához képest jelenleg egy kisebb mennyiségű adomány érkezett, melyet betegeknél nem alkalmazunk.”

 A szer nem Covid-ellen kifejlesztett gyógyszer, hanem táplálékkiegészítő, arra fejlesztették ki, hogy erősítse a tüdőt. Tartalmaz ACE-vitaminokat, a vér oxigénellátását serkentő Q10 koenzimet, B6 és D3-vitamint is, és van benne a Cordyceps sinensis gombafaj kivonatából, mely esszenciális aminosavakat hordoz, és fokozza a sejtek fontos energiaforrását jelentő adenozin-trifoszfát (ATP) termelődését.

A készítményből a Honvédkórház és az Országos Mentőszolgálat is kapott már nagyobb mennyiséget adomány formájában.

A kórházi ellátást nem igénylő betegek, főképp a krónikus megbetegedéssel küzdők számára hatékony kezelés lehet az antitest-terápia, melyről itt írtunk korábban.