Karácsony Gergely: Politikai rágalomhadjárat folyik ellenem

D NOE20200211007
2021.11.16. 13:36
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott kedden délben Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki bejelentette, hogy feljelentést tesznek a Városháza-ügyben nyilvánosságra hozott újabb hangfelvételek miatt, és sajtó-helyreigazítási pereket is indítanak.

Karácsony Gergely ismételt fideszes politikai támadásnak nevezte a Városháza eladása kapcsán megjelent újabb hanganyagot. Mint mondta, háromféleképpen fogják megvédeni magukat. Egyfelől tűzbe teszi a kezét Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesért, akit szerinte az újabb értesüléseket hallva alaptalanul támadnak. Másfelől pedig mivel ezek a hazug rágalmak törvénysértő módon hangzottak el, ezért ezek tényként történő bemutatása bűncselekmény, így feljelentést tesznek. Végül még könnyebbé teszik a főváros vagyongazdálkodását érintő, már eddig is szabadon hozzáférhető adatokat az újságírók számára, hogy ezzel is könnyítsék a munkájukat.

Karácsony szerint az értesülések alapján megjelent cikknek, illetve az annak alapjául szolgáló hanganyagnak nincs semmiféle valóságalapja. Szerinte a főváros vezetésének egyetlen tagja sem találkozott semmiféle találkozón Gansperger Gyulával vagy a hanganyagban nevesített Berki család tagjaival.

Megismételte, hogy politikai akcióról van szó. Hasonlóan a korábbiakhoz a most napvilágot látott információ miatt újabb feljelentésre készülnek.

Az ennek részleteit ismertető Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azzal kezdte, hogy nem ismeri és nem is találkozott a videofeltételen említett személyekkel. Az ott megfogalmazott vádakat visszautasítja, miattuk rágalmazásért büntetőfeljelentést tesz ismeretlen ellen, akit a sajtó egy része Gansperger Gyulaként azonosított. A feljelentés alapja az az állítás, miszerint Kiss jutalékrendszert működtet a fővárosban, azonban ezt is határozottan cáfolta.

Állítólag a videón elhangzottak szerint elszámolnivalója van Kiss Ambrussal a megszólalónak, viszont ő határozottan kijelenti, hogy senkinek semmilyen elszámolnivalója nincs vele. A főpolgármester-helyettes egyben helyreigazítási eljárást kezdeményez azon sajtótermékekkel szemben, amelyek – akár feltételes módban – anélkül közlik ezt az információt, hogy valamilyen módon a valóságtartalmára utalnának.

Újságírói kérdésre válaszolva Karácsony Gergely azt mondta: nem kezdeményez átfogó vizsgálatot a Városházán, mert ezeken a felvételeken olyan állítások hangzanak el, amelyeknek semmi közük a valósághoz.

Nem létező ügyeket nem tudnak belső vizsgálat tárgyává tenni. A valótlanságra példaként hozta fel, hogy a hangfelvételen az hallható, hogy Bajnai Gordon ajánlotta Tordai Csabát a fővárosnak, pedig ő már huszonöt éve jól ismeri.

Mi az alábbi kérdéseket küldtük a fővárosi vezetésnek: 

  • Arra voltunk kíváncsiak, hogy valóban működik-e „jutaléki rendszer” a fővárosnál, amelyben Kiss Ambrus és Berki Zsolt érintett.
  • Azt is megkérdeztük, Bajnai Gordonnak van-e befolyása a Városháza vezetésére, mi a kapcsolat közötte, Kiss Ambrus, Tordai Csaba és Karácsony Gergely között.
  • Érdeklődtünk, hogy a főpolgármester továbbra is elfogadja-e a Barts Balázs jelentésében foglaltakat Berki Zsolttal kapcsolatban, hogy csak egy külsős ingatlanközvetítő lenne.
  • Megkérdeztük, hogy mindezek után Karácsony Gergely bizalma továbbra is él-e Barts Balázs, Kiss Ambrus, Tordai Csaba – és áttételesen Bajnai Gordon – irányában, és pozíciójukban maradhatnak-e az említett urak.
  • Rákérdeztünk továbbá, hogy Karácsony Gergely indít-e belső vizsgálatot az új hangfelvételben elhangzottak miatt, illetve a nyomozó hatósághoz fordul-e az ügyben.

(Borítókép: Karácsony Gergely és Kiss Ambrus 2020. február 11-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)