16:00, December 04.
Franciaország 0
Lengyelország 0
al-Tumama Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 04.
Anglia 0
Szenegál 0

Ed West: Nem lehet azt mondani, hogy Magyarország diktatúra

PAP 2334
2021.11.17. 10:58
Nem lehet valami jó diktátor Orbán Viktor, ha az ellenzéknek van esélye nyerni jövőre a választásokon – nyilatkozta az Indexnek Ed West angol újságíró, aki a Mathias Corvinus Collegium Szabad véleménynyilvánítás a digitális korban című konferenciája miatt érkezett Magyarországra. A publicista, akinek cikkei – többek között – a Daily Telegraph, a Spectator és a Guardian hasábjain jelentek meg, úgy véli, a médiában egyre inkább elmosódnak a határok a vélemények és a hírek közlése között.

Ha cikket akarna írni Magyarországról, hogyan kezdene hozzá, milyen forrásokhoz nyúlna, hogy kiegyensúlyozottan tájékozódhasson az itteni helyzetről?

Talán Tibor Fischer volt az egyetlen, aki – a Daily Telegraph hasábjain – néha pozitívan írt Magyarországról, de más brit lapok semmit nem publikáltak, ami Orbán Viktor politikájának megítélését árnyalná. Ez igaz a konzervatív újságokra is. Én nem tudok eleget a magyar politikai helyzetről, csak azt látom, hogy az angol média beállítottsága az, hogy Orbán egy diktátor, és ezért segíteni kell az ellenzéknek, hogy nyerjen. Megjegyzem, nem lehet valami jó diktátor a miniszterelnök, ha az ellenzéknek van esélye nyerni.

Ez azt jelenti, hogy brit állampolgárok is ferde szemmel néznek már ránk?

Az angol emberek többsége szerintem szimpatizál a magyar kormány politikájával például a migráció kapcsán. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak nem szimpatikus, hogy a magyarokra és a lengyelekre kényszerítené a véleményét a Nyugat. Sokan gondolják helyesnek, ha egy ország kitart az álláspontja mellett.

Említette, hogy még a brit sajtó konzervatív oldalán is negatívan ítélik meg a jobboldali magyar kormányt. Mi ennek az oka?

Nagy-Britanniában a konzervatívok nem tesznek mást, mint próbálják lassítani a progressziót, de elfogadták, hogy megtörténnek a változások. Ezért arra törekszenek például, hogy ne két éven belül legyenek kötelezően transzneművécék az országban, hanem – mondjuk – csak öt éven belül. Ráadásul nagy győzelemnek tekintik, ha ezt sikerül elérni.

Orbán Viktorban az az érdekes, hogy megteszi azokat a lépéseket, amik a győzelemhez szükségesek, még akkor is, ha ezek időnként ízléstelennek tűnnek. Az angolszász világban elfogadtuk, hogy a konzervatívok a társadalmi csatákban veszítenek, és azokat a konzervatívokat szeretjük, akik ezt elegánsan teszik.

John Majort lemosták a választásokon, mégis népszerű. Ugyanez volt igaz Amerikában az idősebb Bush elnökre. Magyarországon viszont úgy tűnik, a konzervatívok nemcsak megtartanának bizonyos intézményeket, hanem néhányat vissza is szeretnének szerezni. Ha pedig ehhez könyöklésre van szükség, azt is megteszik. Ez viszont kényelmetlen az angol konzervatívok számára. Nálunk ugyanis az egyetemek és a média is teljesen balra tolódtak. Még a hadsereg is balos kezd lenni, és érzékenyítő napokat tartanak. 

Orbán Viktor nemrég azt nyilatkozta a Fox Newsnak, hogy azért nem szeretik őt a nyugati liberálisok, mert éppen az ellenkezőjét csinálja annak, amit a progresszívek javasolnak, és így látszik, hogy van sikeres alternatíva. Ön mit gondol erről az értelmezésről?

Szerintem két értelmezés lehetséges. Az egyik, hogy a haladáspártiak világképe szerint nincs megállás, amíg mindenütt el nem érték mindenki számára a teljes jogegyenlőséget. Ezért nem engedhetik meg, hogy Magyarországon olyan törvényt fogadjanak el, ami ezzel ellentétes szerintük. A progresszívek úgy érzik, egyszerűen nem fordulhat elő a nyugati világban ilyesmi. Nem foglalkoznak az arab országokkal vagy például Oroszországgal, de az, hogy a nyugati kultúrkörhöz tartozó Magyarországon vagy Lengyelországban ilyesmi előfordul, az elfogadhatatlan a hívő haladárok számára. A konzervatívok ezzel szemben úgy gondolják, minden ország más és más, és nem kell ezzel különösebben foglalkozni, hiszen nem olyan súlyos dologról van szó, mint ha valahol a rabszolgaságot hoznák vissza, vagy népirtás történne.

Ön személy szerint hogyan vélekedik minderről?

Nekem nyugati konzervatívként az az érdekem, hogy engedjük Magyarországot és Lengyelországot egy alternatív úton járni, mert akkor megláthatjuk, hogy sikeresek lesznek-e.

Ha tíz év múlva sem válik Magyarország diktatúrává – amint a nyugati média sugallja –, és egy sikeres ország lesz, ahol nincs jelentős bevándorlás, az emberek jól érzik magukat, és közben nem követnek el tömegesen öngyilkosságot a homoszexuális fiatalok, akkor minden rendben van.

Igaz lehet, hogy a progresszívek aggódnak amiatt, hogy egy ilyen alternatíva sikeres lehet. Ha ugyanis van egy másik sikeres módja a társadalom berendezésének, az az ő számukra nehézségeket okozhat. Persze az is lehet, hogy Orbán Viktor diktátorrá válik majd, de ezt nem lehet előre megmondani, és a magyar emberekre tartozik, hogy kit választanak meg.

Említette, hogy tíz év múlva kiderül, mi az igazság. De a Fidesz 12 éve folyamatosan kormányoz. Ennyi idő nem volt elég, hogy tisztán lássuk, diktatúra épül-e Magyarországon?

Hazámban a baloldali véleményformálók arról beszélnek, hogy Magyarország a Nyugat Venezuelája, ami egyszerűen nevetséges. Nézzük meg a gazdaságot: Magyarországon 4-5 százalékos növekedés van évente, Venezuelában pedig megölik az állatkerti állatokat, hogy megegyék őket. Nyilván nem lehet összehasonlítani a kettőt. Ha például a Freedom House különböző mérések alapján azt mondja, hogy Magyarország illiberális, az számomra nem cáfolja meg azokat a külföldieket, akik miután itt jártak, azt mondják, ez egy fantasztikus ország. Márpedig én általában ezzel a vélekedéssel találkozom odahaza. Ezért nyilván nem lehet azt mondani, hogy Magyarország diktatúra. Ha jól tudom, a következő választáson lesz esélye nyerni az ellenzéknek, és szoros eredmény várható.

Beszéljünk egy kicsit az újságírói szakmáról! Mit gondol, hogyan változott az elmúlt években a média az angolszász világban?

Az biztos, hogy korábban jobb volt a média helyzete, mint most. Nekem például sírni lenne kedvem, ha belegondolok, milyen jól kerestek az újságírók a nyolcvanas években, az internet megjelenése előtt. Ugyanakkor azt gondolom, ugyanazokat a jelenségeket tapasztaljuk most is, mint mindig, legfeljebb fölerősödve.

Régi sajtóközhely, hogy a „hír szent, a vélemény szabad”. Mennyire érvényesül ma még ez az elv?

Ma már érzelmi alapú az újságírás is, ezért elmosódnak a határok a vélemények és a hírközlés között. Azt látjuk, hogy az érzelmek jelentősebb visszacsatolást generálnak. A Twitteren például az érzelmes bejegyzésekre sokkal több reakció érkezik. Ha például olyan narratívát sikerül építeni, hogy valaki a gyenge és kiszolgáltatott felet aljasul támadja, az biztosan nagy olvasottságot hoz. Folyamatosan szűnnek meg a komoly publikációk, ezért az újságírók rákényszerülnek arra, hogy megváltoztassák a hangnemüket.

Nagy baj az, hogy ma már mindenki lehet újságíró a közösségi médián keresztül? Kell aggódni emiatt a szakmának?

Kicsit a reformációhoz tudnám hasonlítani ezt a jelenséget, mivel a legfelfuvalkodottabb újságírók úgy viselkednek, mint azok az egyházi személyek, akik nem tudták elfogadni, hogy más is olvassa már a Bibliát. Az viszont mindenképpen igaz, hogy nincsen minőség-ellenőrzés a hírek közlésében a közösségi médiában. Ha nagy a hírverseny, és mindenki gyorsan akarja közölni a sztorit, nyilván nincs idő rendesen utánajárni annak, mi is történt valójában. El kell fogadnunk, hogy nagy változások történtek a szakmában. Nem tudunk mit tenni, meg kell tanulnunk együtt élni ezekkel a jelenségekkel.

Fiatalon írt egy humorosnak szánt könyvet arról, hogyan kell csajokat felcsípni. Ma is meg merne jelentetni egy ilyen művet?

Ma már szégyellem ezt a könyvet, mert gyengére sikerült, és folyton szóba hozzák. Ezért nem jelentetném meg, és nem félelemből. Ugyanakkor az is igaz, hogy manapság már bármit írunk – és ez nemcsak az újságírókra vonatkozik –, az örökké ott lesz a közösségi médiában, és később tönkreteheti az életünket, hiszen előfordulhat, hogy tízezrek osztják meg a fiatalkori hülyeségeinket később a neten.

Egyre több klasszikus liberális gondolkodó, újságíró lel menedéket jobboldali lapoknál. Hogy látja ezt a jelenséget?

Létezik ez a jelenség hiszen, ha valaki nem fogad el mindent a progresszív krédóból, akkor egy idő után nem fogják alkalmazni a baloldalon. Ezért a jobboldal gyűjtőhellyé kezd válni mindenki számára, aki nem progresszív. Olyan szocialista keresztények például, akik ellenzik az abortuszt, már a jobboldalon köthetnek ki.

Ha Orbán Viktor mától mindent megtenne, hogy a progresszíveket boldoggá tegye, és, mondjuk, csak a transzneműség kérdésében nem menne el a végsőkig, ugyanúgy elfogadhatatlannak tartanák a rendszerét, mint most.

A klasszikus liberálisok és a konzervatívok ebben az értelemben egyaránt kívül esnek a baloldalon elfogadott körökön.

Ön szerint mennyire kiegyensúlyozott a média az angolszász országokban?

Amerikában készültek felmérések ebben a témában, amikből – ha jól emlékszem – az derült ki, hogy az újságírók mintegy hét százaléka szavazott csak a republikánusokra, és több mint nyolcvan százalékuk voksolt a demokratákra. Korábban még három az egyhez volt az arány. Mindig is balra húzott a nyugati média, de ez most felerősödött.

Mi a helyzet az ön hazájában?

Angliában szerintem még tartjuk a három az egyhez arányt, de a fiatal generációban már sokkal több a baloldali újságíró. Örülnék, ha a hazámban, mondjuk, csak hetven a harminchoz lenne a baloldal fölénye a médiában.

A baloldalon azért bizonyára másképp látják a helyzetet.

Persze a brit baloldaliak tagadnák, amit most mondtam, hiszen ők jobboldalinak tekintenek mindenkit, aki nincs minden kérdésben teljesen egy véleményen velük.

És mi a helyzet az állampolgárokkal? Hogyan tagolódik a brit társadalom?

Szerintem az átlagos angol szavazó véleménye gazdasági kérdésekben balra van az újságíró társadalom álláspontjától, de a társadalmi kérdésekben – például a migráció kapcsán – messze jobbra helyezkedik el a média fősodrától.

(Borítókép: Ed West. Fotó: Papajcsik Péter / Index)



  • Hírek
  • Hírek