Koronavírus adatok

2022. jan. 25.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Pál
-9 °C
2 °C

Akkor most hol kötelező a maszk?

DBZOL20200427022
2021.11.17. 17:47
Bár a kormány csak a kórházakban, a tömegközlekedési eszközökön és a kormányablakokban rendelte el a maszkviselést, egyre több intézmény saját hatáskörben bevezette az óvintézkedést. A szabályok jelenleg nem egységesek, van például olyan mozi és bank, ahol kell, és olyan is, ahol nem várják el. Az Országos Taxis Szövetség elnöke kérdésünkre elmondta: egyelőre az utasokra és a sofőrökre vonatkozóan sincs érvényben központi utasítás, de van olyan társaság, amely kéri a védekezés e formáját. A teljesség igénye nélkül összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Talán még emlékszünk rá, hogy július elején szűnt meg az általános maszkviselési kötelezettség, közvetlenül azután, hogy hazánkban meglett az 5,5 millió beoltott. Az óvintézkedés ezután szinte csak az orvosi rendelőkben, kórházakban maradt érvényben, és ebben azóta sem történt változás.

A negyedik hullám megjelenése miatt októbertől kezdve ugyanakkor egyre több járványügyi szakember szorgalmazta a szigorítást. Végül a kormány lépett is, de eleinte csak a tömegközlekedési eszközökön tették kötelezővé a maszkviselést, majd november 15-től kiterjesztették a szabályt a kormányablakokra és kormányhivatalokra is. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint itt mindenkinek, az ügyfeleknek és az ügyintézőknek is kötelező a szájat és az orrot eltakarni.

Fővárosi kulturális intézmények

Október második felében a járványügyi szakértőkön túl Karácsony Gergely főpolgármester is a beltéri maszkviselés elrendelését kezdeményezte a kormánynál, több helyen pedig saját hatáskörben be is vezette az intézkedést.

„Azoknál a fővárosi intézményeknél, ahol erre jogszabályi lehetőségünk van – ilyenek a fővárosi színházak, mozik például –, főpolgármesteri hatáskörben elrendelem a beltéri kötelező maszkhasználatot november elsejétől” – írta korábban Facebook-oldalán Karácsony Gergely. Ezek tehát a következők:

  • Corvin Mozi
  • Művész Mozi
  • Puskin Mozi
  • Toldi
  • Tabán Art Mozi
  • Kino Café
  • Katona József Színház
  • Radnóti Miklós Színház
  • Örkény István Színház
  • Trafó
  • József Attila Színház
  • Madách Színház
  • Újszínház
  • Vígszínház
  • Bábszínház
  • Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

A szabály egyébként a fővárosi könyvtárakra, múzeumokra, fürdőkre is vonatkozik. Utóbbinál a maszkot csak a medencében és a szaunában lehet levenni.

Az elmúlt napokban a főpolgármester döntésétől függetlenül más kulturális intézmények is sorra döntöttek a maszkviselésről, a hadtörténeti múzeumban például november 16. óta kötelező.

Mi a helyzet a taxikkal?

Jelenleg nincs érvényben olyan központi szabály, amely az utasok vagy a sofőrök számára előírná az óvintézkedést. Ettől függetlenül van olyan társaság, amely kéri a maszk viselését

– erről az Országos Taxis Szövetség elnöke beszélt az Indexnek. Metál Zoltán hozzátette: a sofőrök és az utasok egy jelentős része egyébként önszántából is védi magát.

NAV, OTP Bank

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain 2021. november 15-től kötelező a maszkviselés személyes ügyintézés esetén – közölte a hivatal, amely alapvetően az ügyfélszolgálatok felkeresése helyett az online szolgáltatások igénybevételét javasolja.

Emellett van már olyan bank is, amely szintén bevezette az óvintézkedést. November 17-től az ügyfeleknek kötelező lesz maszkot hordaniuk az OTP Bank fiókjaiban – írta a pénzintézet keddi közleményében.

Egyetemek, iskolák

Ahogy arról már korábban írtunk, a legtöbb egyetem már az őszi félév kezdetekor vagy nem sokkal azután bevezette a maszkviselést, így szinte nincs olyan intézmény, ahol ne várnák el az oktatóktól és a hallgatóktól. Múlt héten a Magyar Rektori Konferencia elnöksége is kiadott egy közleményt, amelyben a jelenléti oktatás folytatása mellett a kötelező távolságtartás és kötelező maszkhasználat előírását javasolta a magyarországi felsőoktatási intézmények számára.

Az Index nemrég az általános és középiskolákra vonatkozóan is körképet készített, az igazgatók ugyanis ezekben az intézményekben szabadon dönthetnek a maszkviselés bevezetéséről. A szabályok tehát itt sem egységesek, van olyan iskola, ahol az órák alatt is kötelező, és van olyan, ahol a közösségi terekben sem.

A felsoroltak mellett olvasóink arról számoltak be, hogy van már olyan élelmiszerbolt is, amely maszk viselését kéri vásárlóitól. A nem egységes szabályok miatt tehát bárhova is megyünk, semmiképp nem érdemes megfeledkezni a maszkról. 

(Borítókép: Védőmaszkot viselő utas száll fel egy buszra a Keleti pályaudvar előtt 2020. április 27-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)



  • Vennék
  • Hírek