Pikó András: Nem segíthetnek az önkormányzatok az oltási akcióhét lebonyolításában

2021.11.18. 13:12
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem vehetnek részt a budapesti kerületi szakrendelők az oltási akcióhét lebonyolításában. Pikó András józsefvárosi polgármester szerint a kormány nem hajlandó velük együttműködni, Budapest Főváros Kormányhivatala viszont azzal érvel, hogy a budapesti szakrendelők nem tudták vállalni ugyanazt, amit a kórházak.

Örömmel vettük, hogy az Auróra utcai rendelőintézetünk is részt vehet a kormány által meghirdetett oltási akcióhétben. Egy órája érkezett a levél a kormányhivatal illetékesétől, hogy sztornó, vissza minden – kezdte csalódott bejegyzését Pikó András, Budapest VIII. kerületének polgármestere a Facebookon. Hozzátette: az oltási akcióhétben sem a kerület, sem más kerületi rendelők nem vehetnek részt. Bejegyzéséhez mellékelte a Fővárosi Oltási Munkacsoport vonatkozó levelét.

Pedig a rendelőnkben már átszervezték a rendelési időket, hogy semmi akadálya ne legyen az egész napos oltakozásnak. Mi megterveztük a kommunikációs kampányt, 10 000 plakáton szeretnénk hirdetni azt, hogy vegyék fel az oltást – és utána a rászorulók igényeljék nyugodtan a 20 ezer forintos kerületi oltási támogatást

 – sorolta a kerület eddig tett erőfeszítéseit a polgármester. Mint fogalmazott, elképzelni sem tudja, hogyan szolgálja az oltási akcióhét nagyobb sikerét az, hogy az önkormányzati rendelők nem vehetnek benne részt. A döntést egyúttal felelőtlennek minősítette.

Újabb megnyilvánulása annak, hogy a kormány mindent feláldoz, még a helyes oltási akcióját is veszélyezteti, csak hogy a látszata se alakuljon ki annak, hogy együttműködnek velünk. Egy csomó munkánk most kárba veszett. A Szent Kozma Egészségügyi Központ vezetése most újra tervezheti a lemondott rendeléseket, új tájékoztatókat kell készíteni, új időbeosztást kell kialakítani...

 – sorolta Pikó András. Emellett azt is közölte, hogy ha a kormány által szervezett akcióhétben nem vehetnek részt, akkor az önkormányzat szervezni fog külön józsefvárosi oltási hetet az Auróra utcai rendelőintézetben. Ennek keretében az eredeti tervek szerint szeretnék végrehajtani az akciót. Hozzáfűzte:

Legfeljebb csökkentett időtartamban, de minden oltást igénylőt el fogunk látni vakcinával.

A fővárosi szakrendelők nem tudták vállalni azokat a feltételeket, mint a kórházak, ezért nem vesznek részt az oltási akcióhétben – tájékoztatta az Indexet Budapest Főváros Kormányhivatala. Közölték:

A Fővárosi Oltási Munkacsoport tervezte a szakrendelők bevonását az oltási akcióhétbe, ezért előzetesen megkérdezte tőlük – így a VIII. kerületi szakrendelőtől is –, hogy tudják-e vállalni a kórházakhoz hasonlóan azt, hogy Budapesten a hét minden napján (hétvégén is) reggel 7-től este 7-ig biztosítják az oltás lehetőségét. Ezt a budapesti szakrendelők közül egyik sem tudta teljeskörűen vállalni, ezért jövő héten a fővárosi szakrendelőkben a megszokott módon, előzetes időpontfoglalással zajlik az oltás.

Emellett megismételték azt a – Pikó András által megosztott levélben is ismertetett – kérést, hogy ha valaki mégis előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül érkezne oltási szándékkal a kerületi szakrendelőkbe, biztosítsák számukra is az oltási lehetőséget. A VIII. és a IX. kerületben is vannak kórházi oltópontok, ha pedig ezen felül szükséges, a kórházak nyitnak újabbakat – tették hozzá.