Már 25-en fagytak meg Magyarországon, pedig még el se kezdődött a tél

2021.11.22. 08:17

Október eleje és november közepe között 25-en hunytak el fagyhalál következtében Magyarországon – adott hírt róla a Magyar Szociális Fórum ( MSZF).

Az elhunytak többségükben idős, magányos, beteg emberek voltak, és fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.  Mindazonáltal nemcsak idősek vannak a fagyhalál áldozatai között – hívta fel a figyelmet az  emberjogi szervezet .

Az MSZF felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy odafigyeléssel, segítéssel életeket lehet megmenteni.

Az életmentés terén különösen nagy felelősség hárul az emberre olyan körülmények között, amikor államilag elhanyagolják a szociális rendszert, a hajléktalanoknak pedig továbbra sem biztosítanak szociális bérlakást

– fogalmaznak közleményükben.

A fagyhalál ugyanis olyanokat is magával ragadott, akik a szabad ég alatt éjszakáztak az időnként 0 fok közeli hőmérsékleten.  A szervezet  rámutatott: nem szükségesek mínuszok ahhoz, hogy valaki végzetesen kihűljön. Elég plusz 5 10 fok is egy legyengült, idős, beteg embernek ahhoz, hogy visszafordíthatatlanná váljon az állapota.