Szlávik János: A helyzet nem fog javulni a következő hetekben

D  TT20200204011
2021.11.22. 08:10
Az infektológus szerint nem kizárt, hogy a közeljövőben ismét szigorítani kell a járványügyi szabályokon, a szennyvízben ugyanis továbbra is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának mennyisége.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) múlt héten megnyomta a vészcsengőt, és szigorú járványügyi intézkedéseket javasolt a kormánynak arra hivatkozva, hogy az intenzív osztályok telítődnek.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában most arról beszélt, hogy bár valóban sok a beteg, az ő osztálya még nem mondható telítettnek. Ugyanakkor az intenzív osztályon éjt nappallá téve dolgoznak, itt az ápoltak 80-90 százaléka oltatlan.

Ahogy arról már szintén írtunk, folyamatosan emelkedik a szennyvízben a víruskoncentráció. Szlávik szerint mindez azt jelzi, hogy

a következő két hétben a helyzet nem fog javulni.

Éppen ezért elképzelhető, hogy további intézkedésekről kell majd dönteni, a járványt ugyanis csak az oltással és a korlátozó intézkedések együttesével lehet letörni.

A szakember emellett kiemelte: a koronavírus nem olyan, mint az influenza, úgy tűnik, itt 4-6 havonta fel kell frissíteni az immunrendszert. Erre azért van szükség, mert egyrészt csökken a védettség, másrészt újabb variánsok jönnek. Mint mondta, hamarosan szóba kerülhet a negyedik oltás kérdése, sőt néhány országban már napirenden is van. Hazánkban egyelőre a harmadik oltás felvételére buzdítják az embereket, de ezzel párhuzamosan nagyon fontos lenne, hogy mindenki megkapja az első két oltást.

Noha Ausztria pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást, Szlávik úgy véli, hogy itthon még korai lenne ezt meglépni, még van számos egyéb ösztönző intézkedés, amit az átoltottság növelése érdekében be lehet vetni. Többek közt ezért is indították el mától az oltási akcióhetet.

(via ATV)

(Borítókép: Szlávik János 2020. március 4-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)