Szlávik János elárulta, karácsonyra alábbhagy-e a járvány

2021.11.22. 19:37

A várható karácsonyi járványhelyzetről, az oltási akcióhétről is beszélt Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szóba került azonban az esetleges negyedik, koronavírus elleni oltás és az is, hogy érdemes-e bízni az antitestvizsgálatban.

Én optimista vagyok, látni kell, hogy a korábbi hullámokhoz hasonlóan egy bizonyos csúcs után aránylag gyorsan elkezd csökkenni az esetek száma. Ha minden jól megy, akkor karácsonyra már jóval kevesebb esetszámunk lesz

− mondta Szlávik János a TV2 reggeli műsorában. Hozzátette: ez változhat, és nem biztos, hogy így lesz, de úgy tűnik, hogy „ez a karácsony, ami nemcsak egy ünnep, hanem egy érzés, ez azért velünk marad”.

Azért ne felejtsük el, hogy az ünnepi vásárok, a karácsonyi vásárok is nyitva vannak, megtartják az emberekben azt az érzést, hogy azért lesz karácsony, talán szabad karácsony lesz

− tette hozzá az infektológus.

Az oltási akcióhéttel kapcsolatban a szakember elmondta, hogy eddig is úgy gondolta: azoknak egy része, akik eddig nem vették fel az oltást, még meggyőzhető arról, hogy éljen a lehetőséggel.

Épp nekik szól ez az akcióhét. Szerintem jelentős számú ember el fog menni. Magyarországon a korábban elérhető hatféléből öt oltóanyag áll rendelkezésre. Az oltakozni vágyók szabadon választhatnak, megbeszélhetik az orvossal, hogy melyik az, ami számukra a legmegfelelőbb

− fogalmazott Szlávik János, aki szerint a harmadik oltás esetében nemcsak az a fontos, hogy helyreállítsuk, hanem az, hogy jelentősen emeljük a védettséget.

Ne felejtsük el, hogy a két oltás után négy hónappal elkezd csökkenni a védettség, hat hónap után már jelentősen visszaesik

− mondta a szakember, aki úgy gondolja, hogy a koronavírus nem olyan betegség, amelyen jó átesni.

Nem lehet az a cél, hogy mindenki elkapja és mindenki beteg legyen. A vírusnak vannak hosszú távú mellékhatásai. A delta-variáns esetében a betegek 25 százaléka hosszú hónapokig szenved valamilyen poszt-Covid-betegségben

− emelte ki az infektológus. Vannak olyan betegségek, amelyeken jobb túlesni, mert utána örök életre szóló védettséget kapunk ellene, de a koronavírus sajnos nem ilyen − tette hozzá.

Az antitestvizsgálatokkal kapcsolatban elmondta, hogy a tudomány egyelőre nem bizonyította, hogy a magas antitestszint megvéd minket a betegségtől. Ez egy sokkal bonyolultabb dolog − mondta a szakember, aki szerint csak hiú ábránd, hogy ha valakinél magas az antitestszint, nem fertőződhet meg.

Egyelőre elég sok szó esik a negyedik oltásról. Arról a negyedik oltásról, amit majd valamikor fél év múlva, kilenc hónap múlva felveszünk

− mondta Szlávik János. Hozzátette: vannak országok, akik előrébb járnak az oltási rendben. Ilyen Izrael, tőlük tanultuk meg azt, hogy mikor milyen oltás kell. Tőlük tanultuk, hogy igenis, a harmadik oltás mindenkinek javasolt, nemcsak az időseknek, betegeknek, hanem a fiataloknak is, hiszen csak így lehet a harmadik, negyedik hullámot letörni − fogalmazott a szakember.