Szabad kezet kaptak az iskolaigazgatók, egyre többfelé kötelező a maszk

2021.11.23. 07:57
Sorra teszik kötelezővé az általános és középiskolák a maszkviselést, miután a múlt heti Kormányinfón bejelentették, hogy az üzletekbe, a színházakba és mozikba maszk nélkül nem lehet bemenni, az iskolai szabályokról azonban az igazgatók dönthetnek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma még pénteken küldött minderről levelet az iskolaigazgatóknak. Ebben azt írták, hogy a nevelőtestületek eddig is szigoríthattak a járványügyi előírásokon, ehhez csak a szülői szervezet és a diákönkormányzat véleményét kellett kikérniük, ám ezentúl az igazgató egyedül is dönthet a maszkviselési szabályokról. Igaz, a tárca azt javasolja, hogy ennek ellenére érdemes egyeztetni a szülőkkel és a diákönkormányzattal, és továbbra is érvényes az az alapszabály, hogy a maszkviselést senkinek sem lehet megtiltani.

A gyors döntések eredményeként például a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban is kötelezővé tették a maszkviselést november 20-tól, azt az órákon sem lehet levenni. Az intézmény a járványhelyzet miatt a nyílt napokat lefújta, egyedül a „beiskolázási szülői értekezletet” tartják meg a héten. A XVII. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában és Gimnáziumban hétfőtől a tantermekben csak azoknak nem kötelező a maszk, akik az elmúlt hat hónapban átestek a betegségen, vagy már beoltatták magukat. A belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés és a testhőmérséklet-mérés, a fogadóórákat pedig online tartják meg. 

Az I. kerületi Petőfi Sándor Gimnázium oldalán olvasható az igazgatói döntés, amely szerint 

hétfőtől a közösségi terekben, a folyosókon, a fizika-, kémia-, biológia-, földrajz-, informatika-előadókban kötelező a maszk viselése. Mindenkinek! Órákon, ha a tanár kéri, szintén kötelező a maszk. Szünetekben kérjük a tanulókat, lehetőség szerint tartózkodjanak az osztálytermükben

Az általános iskolákban sincs felmentés

A fővárosban a Városmajori Kós Károly Általános Iskolában péntek óta kötelező a maszkviselés, a szülők csak az épület kapujáig kísérhetik a gyerekeket, a belépéskor fertőtleníteni kell a kezeket, emellett mérik a diákok testhőmérsékletét is. Az intézményben csökkentik a „teremváltások” számát is, ami a koronavírus-járvány berobbanása óta bevett módszer lett az oktatásban: ilyenkor az osztályok nem „vándorolnak” a szaktantermek között, hanem egész nap a saját termükben vannak, és oda érkeznek a szaktanárok.

A Sashegyi Arany János Gimnáziumban és Általános Iskolában is maszkot kell viselni péntek óta. A szintén budapesti Fillér Utcai Általános Iskola épületébe is csak maszkban, kézfertőtlenítés után lehet belépni,

a diákok napközben csak az órarendjüknek megfelelő tanteremben tartózkodhatnak, szünetben sem mehetnek át másik terembe.

A maszkviselés egyelőre csak a folyosókon és a közösségi terekben kötelező, a tantermekben nem.

Több vidéki általános iskolában is változtattak a szabályokon. A pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola igazgatója november 20-tól december 4-ig rendelte el a kötelező maszkviselést, „az intézkedés célja a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása, a jelenléti oktatás fenntartásának biztosítása”. A dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola is néhány napja értesítette a szülőket arról, hogy a koronavírus-járvány miatt az aulában, a lépcsőházban, a folyosókon mindenkinek maszkot kell viselnie, a tanórákon, a tanáriban és a saját tanteremben azonban ez nem elvárás. Az iskola oldalán közzétett adatok alapján egyébként múlt héten több osztály is digitális oktatásra állt át koronavírus-fertőzés miatt.

(via eduline.hu)