Karácsony Gergely: A főváros támogatja a kormányt, nem a kormány a fővárost

2021.11.24. 10:46 Módosítva: 2021.11.24. 11:56

A kormány célja, hogy Budapest élhető, fejlődő, működő nagyvárosként méltó otthona legyen az itt élőknek, és méltó fővárosa Magyarországnak. A kormány ezért jelentős támogatást adott Budapest fejlesztésére és működtetésére az egyik leggazdagabb helyhatóságnak számító Fővárosi Önkormányzat részére – tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t.

Az összegzés szerint a Budapest működésére adott költségvetési támogatások összegét idén harmadával emelték tavalyhoz képest, a 2020-as 88,3 milliárd forint után 2021-ben 111,4 milliárd forint állami hozzájárulás segítette a fővárosi és a kerületi önkormányzatok feladatainak ellátását.

A jómódúnak minősülő önkormányzatok közül egyedüliként a Fővárosi Önkormányzat kapott kedvezményt a szolidaritási hozzájárulás megfizetése alól, 2017–2020 között közel 50 milliárd forint értékben

– olvasható a közleményben.

Mint írják, a kormány kiemelten hozzájárul Budapest fejlesztéséhez is. Az Egészséges Budapest Programban a kormány 2020 és 2024 között ötvenmilliárd forintot biztosít a Fővárosi Önkormányzat és a 23 budapesti kerület számára a járóbeteg-szakellátás fejlesztése és a várólisták csökkentése érdekében.

A Fővárosi Önkormányzat pénzügyi terheinek csökkentését segíti, hogy a kormány magára vállalta a budai fonódó villamos meghosszabbítását, a kelenföldi intermodális csomópont és részben a pesti alsó rakpart fejlesztését. Több olyan folyamatban lévő projekthez nyújtott támogatást a kormány, ahol a beruházó a főváros. Teljes egészében

finanszíroztuk az M3 metróvonal 220 milliárd forintos felújítását. A Lánchíd 6 milliárd, a Blaha Lujza tér pedig 1 milliárd forint kormányzati támogatással újulhat meg. A 2010 óta megvalósult és még folyamatban lévő budapesti beruházások értéke több mint 2300 milliárd forintra tehető.

Az ITM a tömegközlekedés támogatásáról

Minimális együttműködési hajlandóság esetén már hónapokkal ezelőtt rendezhette volna a budapesti tömegközlekedés finanszírozásának ügyét a Fővárosi Önkormányzat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI Országos Sajtószolgálatához eljuttatott közleményében. Ahogy írják, 

a helyi tömegközlekedés biztosítása a települési önkormányzatok törvényben rögzített, kötelezően ellátandó feladata. A finanszírozáshoz a központi költségvetés jelentős összeggel járul hozzá. A támogatás kifizetését megalapozó megállapodások véglegesítése kizárólag a Fővárosi Önkormányzaton múlik. A városvezetés azonban nem hajlandó az agglomerációs személyszállítási közszolgáltatások finanszírozásából a valós teljesítés alapján rá eső részt megfizetni, és a finanszírozási megállapodást ennek megfelelően megkötni.

Mint azt megírtuk, Kiss Ambrus budapesti főpolgármester-helyettes korábban azt nyilatkozta, hogy egész Budapesten megbénulhat egy időre a közösségi közlekedés, ha a kormány nem fizeti ki azt a 12 milliárdos normatívát, amelyet az állam ad a budapesti tömegközlekedés működtetésére.

A politikus szerint idén még a szerződéstervezetet sem küldte el az ügyben illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium a fővárosnak, valamint az egyeztetésre sem jelöltek ki tárgyalópartnert.

Kedden a főpolgármester-helyettes a leállást már kizártnak tartotta, és reményét fejezte ki, hogy a kormány csütörtökig elutalja a szükséges összeget, mert különben az év végégi folyószámlahitelből finanszírozhatják a BKV-t, egyúttal tájékoztatják az utasokat, hogy a kormány bliccel, és nem fizeti ki az éves hozzájárulását a budapesti tömegközlekedéshez.

Karácsony Gergely válaszolt

Nem a kormány támogatja a fővárost, hanem a főváros a kormányt – reagált a főpolgármester a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely kifejtette: nem elég, hogy a fővárosban befizetett adók 98 százalékát elvonják, még a fővárosi önkormányzatnak a saját bevételeiből is fizetnie kell a kormánynak, így valósult meg az a korábban elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy mára a főváros nettó befizetője lett a költségvetésnek.

A főpolgármester szerint a kormány két év alatt szisztematikusan kifosztotta Budapestet.

Most épp a közösségi közlekedést akarják ellehetetleníteni azzal, hogy a költségvetési törvényben a Budapestnek járó 12 milliárd forintot visszatartják

– tette hozzá. Karácsony Gergely aláhúzta, hogy a kormány bünteti a budapestieket, mert

a fővárosiak masszív többsége nem vevő a gyűlöletkampányaikra, és tisztán látják, hogy a NER hogyan lopta szét 11 év alatt az országot, hogyan rohasztották le az oktatást és az egészségügyi rendszert.