Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
3 °C
8 °C

Volner János: A baloldal szervezett bűnözői hálózatot működtet közpénzek megcsapolására

2021.11.25. 14:49

Volner János szerint bebizonyosodott, a baloldali politikusok „maffiaszerű hálózatot működtetnek a közpénzek ellopására”. A Volner Párt elnöke az Index által napvilágra hozott Városháza-ügyben, az Anonymus által ismertetett hangfelvételekről nyilvánított véleményt.

A független országgyűlési képviselő úgy vélte: valamennyi budapesti polgár megbizonyosodhatott arról, hogy fehérgalléros gazdasági bűnözők vették kezükbe a fővárosi közpénzeket.

Volner úgy fogalmazott: a hivatalban lévő a városvezetés kezdettől fogva „a közpénzek lenyúlására szerveződött, kifejezetten erre jött létre a baloldali összefogás”. Annak a vélekedésének adott hangot: hat párt érintett ebben, tudósított az MTI.  

Volner János felháborítónak nevezte, hogy az ügybena baloldal Bajnai Gordont „Gyurcsány Ferenc embereként” védi. A pártelnök arcpirítónak tartja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester az eset feltáróit kezdte „üldözni”, az elkövetők helyett. Volner szerint jóformán semmi sem maradt a Tarlós István-féle vezetés által hátrahagyott 199 milliárdnyi fővárosi tartalékból a baloldal szervezett bűnözői hálózata miatt.