Zárkaparancsnok volt a börtönben az egykori sztárzsaru

2021.11.27. 18:27

Már pár hónap után zárkaparancsnok lett a börtönben Labanc Ferenc. Az egykori főnyomózó korábban a rendőrség speciális akciócsoportjának, a Cattani-csoportnak is tagja volt.

Állítása szerint legalább 2500 ember rács mögé kerülése fűződik a nevéhez. Elbocsátása után Tasnádi Péternek dolgozott, a vállalkozó állítólag vele akarta megöletni a feleségét, Labanc viszont nem vállalta a megbízást. 

A volt rendőr most börtönbeli élményeiről beszélt. 

Nem volt egyszerű pillanat, amikor életemben először nekem is be kellett vonulnom a börtönbe. Be kell vallanom, a tököli börtönben nagyon normálisan bántak velem. Semmiféle atrocitás nem ért, pedig egy volt zsarut meg szoktak találni a rabok. Talán szerencse, hogy sosem indulatból dolgoztam, korrekten bántam a bűnözőkkel. Természetesen sok olyan emberrel is találkoztam, akit én juttattam még annak idején rács mögé. Érdekes pillanat volt, amikor Tanyi György a nyakamba borult, és ölelgetett. Ő volt, aki a lóversenypályán rálőtt Lakatos Csabára

– árulta el az exrendőr, aki korábban befolyással való üzérkedés, zsarolás és önbíráskodás kísérlete miatt került börtönbe. Labanc Ferenc még most is ártatlannak vallja magát, és egyetlen vádpontban sem tartja magát bűnösnek.

Úgy véli: az ítélet egyetlen ember állításain alapult, a döntéshozó pedig szinte meg sem hallotta sem az ő, sem pedig társai védekezését.

A vádirat szerint egy volt rendőrkollégájával közös céget vezettek, amely többek között adósságrendezést és követelésbehajtást vállalt. Megbízóikkal elhitették, hogy nem nyilvános adatokat is meg tudnak szerezni volt rendőri kapcsolataik felhasználásával, és az eljárásokat is képesek befolyásolni.

A megrendelőtől az előleget beszedték, tényleges munkát azonban nem végeztek. Aki ezt szóvá tette, azt erőszakkal fenyegették, és kilátásba helyezték: lejáratják az illetőt az érdekeltségükbe tartozó bűnügyi magazinban.

Ebből egy szó sem igaz. Valakinek vagy valakiknek évek óta szúrom a szemét, ahogy a társam is, és most végre bosszút tudtak állni. Tizennyolc évig voltam rendőr, már akkor is rám akarták sütni, hogy korrupt vagyok, ezért is rúgtak ki végül. De ez nem így van. Csak nézze meg valaki, hogy mi volt vagy van a nevemen, és azonnal rájön az igazságra. Kemény, hajthatatlan zsaru voltam, olyan bűncselekményeket is lelepleztem, amelyeket talán nem kellett volna. Sok befolyásos ember tyúkszemére ráléptem, akik, úgy látszik, sosem felejtették ezt el nekem

– szögezte le a Blikknek Labanc Ferenc.