Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Timót, Xénia
-7 °C
0 °C

Reagált egy gyerekorvos Orbán Viktor pénteki bejelentésére

2021.11.27. 14:06

A gyermekorvosok nagyon régóta várják már, hogy az 5 és 12 év közötti korosztályt is oltani lehessen. Ennek azért van jelentősége, mert közvetítőként az 5–12 éves tünetmentes korosztály bőven tud fertőzni, a családon belül is és a közvetlen környezetében – mondta Bense Tamás gyermekgyógyász Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésére reagálva.

Most jutott el oda a világ, hogy azt meri mondani legalább egy nagy gyógyszergyártó cég tudományosan igazolt eredmények alapján, hogy ajánlja a szülőknek, ajánlja a felnőtteknek, hogy oltsák be a gyermekeiket öt és tizenkét év közötti korban is. Mi szereztünk kétmillió vakcinát. Az első szállítmány december 20. környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani számunkra a gyerekek számára elérhető vakcinát

– mondta a közszolgálati rádióban adott interjújában Orbán Viktor.

Bense Tamás gyermekgyógyász szerint a koronavírus alattomos betegség a kicsiknél, mert valóban enyhébb tüneteket produkál, vagy teljesen tünetmentesen esnek át a fertőzésen, de a fertőzőképesség igen nagy tud lenni.

Sajnos a gyerekeknél is járhat szövődményekkel a vírus, a gyerekek is tudnak lélegeztetőgépre kerülni, és náluk is jellemzők az utótünetek, amik több héttel a betegség lezajlása után jelentkeznek

– nyilatkozta a gyermekorvos a Ripostnak. Hozzátette: ilyen utótünet lehet a különböző szerveket megbetegítő tünetegyüttes, a sokszervi gyulladás, ami érintheti a szívet, a tüdőt, a vesét, a májat, az idegrendszert, és viszonylag hosszadalmas a kilábalás belőle.

Úgy gondolom, ahogy a legtöbb gyerekorvos, hogy indokolt az oltás, és készséggel részt veszek a gyerekek oltásában, arra kérem a szülőket is, oltassák be gyerekeiket

– tanácsolja a szakember.



  • Vennék
  • Hírek