Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-3 °C
5 °C

Megvertek két meleg férfit Pécsen, lezárult a nyomozás

2021.11.27. 20:02

A nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik két másik férfit azok szexuális beállítottsága miatt bántalmaztak Pécsett – írja a police.hu.

A pécsi nyomozók 2021. június 27-én egy 21 éves bostai és egy 26 éves kovácshidai férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanú szerint a két férfi aznap hajnalban Pécsett, a Bajcsy-Zsilinszky és a Czinderi utca sarkán szóváltásba keveredett két másik férfival. Ezt követően többször megütötték, megrúgták vitapartnereiket úgy, hogy az egyik sértett eszméletét vesztette. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd elfogásukat követően előállították őket a Pécsi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság miatt indult ellenük büntetőeljárás.

A nyomozás alatt beszerzett információk alapján a bűncselekmény minősítése módosult, majd a nyomozást átvették a megyei rendőrök. Ismét kihallgatták a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a sértetteket azok szexuális beállítottsága miatt bántalmazták.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a két férfi ellen közösség tagja elleni erőszak, a 21 éves férfi ellen pedig súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt is nyomozott. A hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.



  • Eladnék
  • Hírek