Szlávik János: Sokkal jobban terjed a szupermutáns, mint a korábbi vírusváltozatok

GettyImages-1355934746
2021.11.29. 13:59

Várható volt, hogy újabb és újabb variánsok fognak megjelenni. Az omikron ennek élő példája, és nagyon valószínű, hogy ez a változat sokkal jobban terjed emberről emberre, mint a korábbiak – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Hozzátette, hogy ezt a vírusvariánst alig néhány hete ismerték fel, de Dél-Afrikában már beindított egy újabb járványhullámot.

Valószínűleg egy könnyen terjedő változatról van szó. A jó hír az, hogy úgy tűnik, hogy a klinikai tünetei viszont enyhébbek. Úgy tűnik, hogy általános vírusfertőzés-tüneteket produkál: fejfájás, ízületi fájdalom, hihetetlen gyengeség, de nem jár köhögéssel, nem jár légszomjjal, nem jár ízérzésvesztéssel, tehát mások a tünetek, és úgy tűnik, hogy gyengébb

– emelte ki a szakember. Elmondta, hogy úgy tűnik, az oltottakat is megbetegíti ez a variáns, de náluk nem produkál súlyos megbetegedést.

Meg kell várni, hogy Európában hogy alakulnak majd a klinikai jelek, és akkor lehet erről következtetéseket levonni. Még nem lehet kijelenteni azt, hogy veszélyesebb vagy nem veszélyesebb

– fogalmazott Szlávik János a TV2 reggeli műsorában. Az infektológus kiemelte, hogy elkerülhetetlen, hogy az omikron-vírusvariáns Magyarországon is fertőzzön. Egyelőre azonban olyan országokban jelent meg, amelyeknek nagyon komoly kapcsolatuk van Dél-Afrikával. Nem hiszem, hogy megússzuk, hiszen Ausztriában is fölfedezték már – tette hozzá.

Szlávik János elmondta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy a jelenlegi koronavírus elleni oltások mennyire hatékonyak a vírusvariánssal szemben.

Biztos, hogy nem tudja úgy kikerülni az immunrendszert, hogy a szervezet egyáltalán ne emlékezzen egyfajta koronavírusra, bármilyen mutáció is van rajta. Egy biztos: az oltatlanokra ugyanolyan veszélyes, mint a delta-mutáns

– hangsúlyozta a szakember. Az oltási akcióhét Szlávik János szerint sikeresnek mondható.

Nekem van egy kis személyes sikerem benne, mert szombaton több embert tudtam személyesen elvinni az oltópontra, és úgy gondolom, hogy a meggyőzés volt fontos. Tehát ennyi hónap után el tudtam magyarázni nekik, hogy miért fontos, hogy eljöjjenek velem az oltásra, és felvegyék az első oltásukat

– magyarázta a szakember, aki szerint a legtöbben attól félnek, milyen hosszú és rövid távú mellékhatásai vannak az oltásnak. Kitért arra is, hogy az oltásellenesekkel „nincs mit kezdeni”, de vannak, akiknek még el lehet magyarázni, miért jó az oltás.

A gyerekek oltásáról kiemelte: hamarosan Magyarországon is megkezdődhet az 5 és 11 év közöttiek koronavírus elleni vakcinálása.

Úgy tűnt az elején, hogy a felnőttek oltásával tudjuk uralni ezt a járványt, de kiderült, hogy nem tudjuk. Ráadásul az újabb változatok jobban fertőzik a fiatalokat és a gyermekeket. Magyarul kénytelenek vagyunk a gyermekeket is beoltani, holott tudjuk, hogy köztük ritka a súlyos megbetegedés, viszont terjeszthetik

– magyarázta a szakember. Szlávik János szerint a gyerekek oltása sok pozitívummal jár. Nemcsak azért, mert a gyerek nem lesz beteg, nagy valószínűséggel nem fertőz, hanem azért is, mert az oltottaknak nem kell karanténba vonulniuk. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek nem kell otthon maradni a gyerekekkel. Az infektológus elmondta, hogy a gyerekeknél is hasonló oltási reakciókra kell számítani, mint a felnőtteknél.

A gyerekeknél talán még hatékonyabb az oltás, mint a felnőtteknél. Ez mind azt sugallja, hogy a gyerekeket is oltani kell

– tette hozzá Szlávik János.

(Borítókép: Utasokat tesztelnek egy repülőtéren. Fotó: James D. Morgan / Getty Images)